
Az Index írása szerint Magyarországon lefoglaltak egy Csehországba tartó egészségügyi szállítmányt. A hamis hírre lecsapott a kormánykritikus sajtó.
Örvendetes azt látni, mennyire segítőkészen viselkednek egymással az emberek.
Az elárasztott falui őreként emlegetett cseh résztvevő, a Cseh-Morva-fennsíkon egy sziklanyúlványon élő erdei fenyő győzött az Európai év fája versenyen – ismertették kedden a szervezők a február végén zárult online szavazás eredményét.
Nyilvánosan elnézést kért Andrej Babis cseh miniszterelnök, hogy az országban nagy hiány van a védőmaszkokból, amelyeket a koronavírus elleni védekezés céljából vásárolnak rendkívüli méretekben az egészségügyi intézetek és a lakosság.
Sebastian Kurz kancellár emellett arra kérte az országban élőket, hogy szigeteljék el magukat, csak azokkal érintkezzenek, akikkel egy háztartásban élnek.
Az új koronavírus-fertőzések magas száma miatt hétfő reggel Csehországban lezárták, elszigetelték az Olmützi régió 21 települését. A több tízezer lakost magába foglaló észak-morvaországi térségbe vezető utakat rendőrök őrzik – jelentette a közszolgálati c
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetségi kapitány még mindig nem emésztette meg azt, ami Írországban történt.
A magyar válogatott gólvágója kihagyja az Örményország elleni hazai meccset.
A franciák otthon fordítottak Izland ellen.
A balliberális újságíró szervezet mellébeszél azzal kapcsolatban, hogy Magyar Péter már börtönnel fenyegeti az újságírókat.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
Irán és a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) az Iszlám Köztársaság nukleáris létesítményeiben történő ellenőrzések újraindításáról állapodott meg – közölte kedden Rafael Grossi, a NAÜ főigazgatója az X-en.
Megható videót posztolt a miniszterelnök a mai meccsről.
A fiút akkor fogták el, amikor éppen be akart hatolni az iskolába. A fegyvereket a hátizsákjában találták meg.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.