Novák Katalin egy durcás kisgyerekhez hasonlította Tuskot
A Die Welt című konzervatív német lap egy interjút közölt a hírportálján az Emmi államtitkárával.
A Die Welt című konzervatív német lap egy interjút közölt a hírportálján az Emmi államtitkárával.

Rotterdam vagy London példája nyomán nem meglepő, ha muszlim polgármestert – főleg baloldalit – választanak egy nyugat-európai nagyváros élére.

A CDU 2018 decemberében tartott kongresszusán Annegret Kramp-Karrenbauert választották meg pártelnöknek, aki a napokban – alig több mint egy év után – közölte, hogy távozik a tisztségből, amint kiválasztották utódját
A rendezvényen Hans Reichhart lakhatási, építési és közlekedési ügyekért felelős bajor államminiszter Magyarország és Bajorország kapcsolatát erősnek nevezte.
Angela Merkel kancellárban bíznak leginkább a németek a hazájuk vezető politikusok közül – mutatta ki egy vasárnap ismertetett felmérés.
A belső viták lezárására, összefogásra és optimizmusra bíztatta a német Kereszténydemokrata Uniót (CDU) Markus Söder, a testvérpárt bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnöke szombaton Lipcsében, a CDU kongresszusán.
Ha az államot külső támadás vagy csak fenyegetés éri, illetve a belső kohézióját támadják meg, akkor sokkal nehezebbé válik pusztán politikai kompromisszumokkal irányítani egy országot.
Horst Seehofer német szövetségi belügyminiszter ismertette a javaslatot, amely szavai szerint „új filozófiát” jelent a közösség menekültügyi politikájában a „megbukott” dublini rendszer után.
Megerősítették tisztségében Markus Södert, a bajor Keresztényszociális Unió (CSU) elnökét pénteken a párt müncheni kongresszusán.
A németek többsége nem hiszi egy frissen közölt felmérés szerint, hogy a kormányzó Kereszténydemokrata Unió (CDU) elnöke, Annegret Kram-Karrenbauer alkalmas a kancellári tisztségre.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.