Söder nyilatkozata után: valóban itt a vége
Markus Söder képes volt imigyen fogalmazni az esetleges jobbra nyitásról: „ez lenne az EU vége”. Állítását így pontosítanám: valójában a néppárt balra nyitása jelenti az EU végét.
Markus Söder képes volt imigyen fogalmazni az esetleges jobbra nyitásról: „ez lenne az EU vége”. Állítását így pontosítanám: valójában a néppárt balra nyitása jelenti az EU végét.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltje a május végi európai parlamenti választásokon kedd este Athénban ismertette kampányprogramját, és harcot hirdetett a nacionalisták ellen.
Ez egy másik Keresztényszociális Unió, mint amilyen öt éve volt: ezúttal az EU-ra mondott egyértelmű igennel, valamint világos ellenfelekkel szembeszállva vág a választási kampányba.

Az elmúlt kilenc év azt mutatja, ha a Fidesz nehéz helyzetbe került, a német Kereszténydemokrata Unió (CDU) és a bajor Keresztényszociális Unió (CDU) általában kiállt mellette.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Csaknem félezer gyorshajtót mértek be januárban.

Az útszakaszt lezárták.

2026-ban már 120-an kapnak állatvédelmi ösztöndíjat.

Benne ült egy gyermek is.

Újabb magyar ember esett áldozatul az ukrán hatóságok kényszersorozásának.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója szerint a Tisza Párt mindenben kiszolgálja Brüsszelt, miközben a Fidesz–KDNP nemet mond a háborúpárti tervekre, és megvédi Magyarország szuverenitását.

A lakosság fázik és kimerült.

A magyarok elleni Davis-kupa-párharcra készülő rekordbajnok kapitánya Marozsán Fábiánt is méltatta.

A new world order is emerging, Hungary's Foreign Minister pointed out.

Vége a béke korszakának, 15 év után ismét a magyar és roma ellentétet hozták felszínre.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.