Merkel: Elképzelhető, hogy nem születik most döntés a tisztújításról
A német kormánypártok továbbra is támogatják a csúcsjelölti rendszert, de a kancellár elismerte, hogy nem minden uniós állam- és kormányfő osztja ezt a véleményt.
A német kormánypártok továbbra is támogatják a csúcsjelölti rendszert, de a kancellár elismerte, hogy nem minden uniós állam- és kormányfő osztja ezt a véleményt.

Fontos, hogy a visegrádi országcsoport egységet mutat, mert így az Európai Unióban is jobban tudják képviselni érdekeiket – mondta a XXI. Század Intézet regionális igazgatója hétfőn az M1 aktuális csatornán.
A visegrádi országok olyan jelölteket támogatnak az Európai Unió vezető tisztségeire, akik megfelelő tapasztalattal és felkészültséggel rendelkeznek.
Az informális megbeszélés célja összehangolni a cseh, a lengyel, a magyar és a szlovák álláspontot a közös jelöltekről a legfőbb európai uniós vezetői tisztségekbe.
A térség az európai növekedés és versenyképesség motorját jelenti és fogja jelenteni a jövőben is – hangoztatta a külgazdasági és külügyminiszter.

Az Arab Liga, valamint az Öböl Menti Együttműködési Tanács tagállamainak vezetőit csúcstalálkozóra hívta május 30-ára Mekkába a szaúdi király, hogy az elmúlt napok eseményeinek tükrében megvitassák a térség biztonságának és stabilitásának a megszilárdítás
Az európai jövővel kapcsolatos vállalásaikról egy tízpontos nyilatkozatot készülnek elfogadni a vezetők a romániai városban.
Egyebek között a közös uniós piac és költségvetés szerepét hangsúlyozza az a nyilatkozat, amelyet az Európai Unióba 2004 után belépett tizenhárom ország szerdai varsói csúcstalálkozóján fogadtak el.

A korábbi amerikai elnök egykori stábja által irányított kutatóintézethez köthető, hidegháborús hangulatot idéző videóval vágott vissza Kínának az Egyesült Államok.





A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Megdőlt a havi rekord.

A magyar hatóság kezdeményezte a férfi kiadatását.

Több kérdést is felvet az az ügy, amelyben a bíróság bizonyíték hiányában hozott ítéletet egy feltételezett nemi erőszak kapcsán.

Tragédia.

Négymilliárd eurós fegyverüzlet zárult le.

Sorra buknak ki a csontvázak a szekrényből.

A brüsszeli lépés ellentétes Magyarország érdekeivel.

Mánuel bizánci császár szerette volna kiterjeszteni befolyását Magyarországra és ekkor, bár rövid időre, célt is ért.

Az FTC kapusa elemezte a japánok technikás és gyors játékát.

Csütörtök este pótolja elmaradt meccsét a címvédő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.