
- Magyar Nemzet
- Dél-Korea
Dél-Korea

Dél-Korea lépett: szigorít a beutazási feltételeken
Dél-Koreában tízezer fölött a fertőzöttek száma
Észak-Korea hivatalosan mindössze ötszáz embert tart karanténban koronavírus miatt a KCNA állami hírügynökség péntek reggeli közlése szerint, Dél-Koreában viszont az országos járványügyi és betegségmegelőzési központ azt közölte, hogy tízezer fölé emelked
Japán szigorítja a beutazásokat, Dél-Koreában javul a helyzet
A japán külügyminiszter kedden bejelentette, megtiltják a beutazást 18 európai országból és Iránból az új koronavírus-járvány miatt; Dél-Koreában javul a járványhelyzet, de súlyosbodik a délkelet-ázsiai országokban, a kór megjelent Laoszban is, egy ausztr
Lassul a járvány Dél-Koreában
A koronavírus-járvány ázsiai alakulásáról közölt szombati adatok Dél-Koreában a járvány lassulásról tanúskodnak, a hatóságok azonban fokozottan ügyelnek az új gócokra. Hongkongban a hatóságok szerint jelentősen nőtt a külföldről behozott megbetegedések sz
Dél-Koreában karanténba kerülnek az Európából érkezők
Ismét 100 alá csökkent az egy nap alatt regisztrált új koronavírus-fertőzöttek száma Dél-Koreában pénteken, a hét végétől pedig minden, Európából érkező embert 14 napos karanténra köteleznek. Indiában és Indonéziában bezártak az imahelyek, Malajziában a h
Jelentősen nőtt a fertőzöttek száma Malajziában
Dél-Koreában nőtt a fertőzöttek száma
Ázsia több országában mérsékelten gyorsul a járvány terjedése
Megvan már az első gyógyult beteg is
A határátkelőkön megkezdték az ellenőrzést, eddig négy Olaszországból érkezett magyarnál rendeltek el hatósági házi karantént.

Fontos híreink
Magyarok tervezték az új Kiát, mely felforgatna egy kategóriát

PM Orban Makes the Case for Today's Anti-War Rally

Háborúellenes nagygyűlés Szombathelyen – kövesse nálunk élőben

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

A tiszások nem örülnek a hathavi fegyverpénznek
A Tisza Párt szavazóit leszámítva minden politikai oldal támogatóinak abszolút többsége egyetért az intézkedéssel.

Senki nem tudja, hova lett az az egymilliárd forint, amit Bódis Kriszta alapítványa kapott
Magyar Péter embere még a pályázat tényét is eltitkolta munkatársai elől.

Zebra DPK: Hadházy nem ereszti a zebraügyet, már a mentális épsége miatt aggódnak
A független képviselő újabb álhírrel állt elő, ízekre szedték a digitális polgári körben.

A Déli körvasút projekt a négyes metró óta a legnagyobb fővárosi beruházás, a főváros segítsége nélkül
A híd hatvanezer autóval csökkentené Budapest forgalmát.
Külföldi híreink

Globál Nógrádi Györggyel – Egyetlen út mentheti meg Európát
Münchenben komplett országok sorsa dőlhet el.

Trump: Valami történhet
Az Egyesült Államok elnöke az amerikai–iráni és az orosz–ukrán egyeztetésekről beszélt.

Ukrán drónok miatt fújtak riadót
Több oroszországi régióban is dolgozott a légvédelem.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Januárban is megérte a hazai kutakon tankolni
A kormány elvárása januárban is teljesült: a magyar családok olcsóbban tankolhattak, mint a szomszédos országokban élők.

Hagyományos magyar ízek családias környezetben: a kőbányai Zila vendéglő
Vidéki étteremként bekerülni az országos köztudatba komoly teljesítmény, de majdnem akkora az is, ha külvárosi vendéglátóegységként titkos tippé emelkedik egy hely.

Mit szeressünk 2026-ban – év eleji merengések
Hála az égnek, 2026-ban is van kinek tovább adni a tapasztalatokat, csak adjunk lehetőséget nekik, hogy találkozzanak jó borokkal. Segítsünk megtalálni közös pontokat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

