Fontos javítani a vagyoni helyzeten is
Ameddig a Fidesz—KDNP lesz kormányon, folyamatosan bővíteni fogják a családtámogatásokat — nyilatkozta a demográfiai csúcson Novák Katalin.
Ameddig a Fidesz—KDNP lesz kormányon, folyamatosan bővíteni fogják a családtámogatásokat — nyilatkozta a demográfiai csúcson Novák Katalin.

„Ameddig a Fidesz-KDNP lesz kormányon, folyamatosan bővíteni fogják a családtámogatásokat” – nyilatkozta a Demográfiai Csúcson a Magyar Nemzetnek a család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár.
Harmadik alkalommal rendezik meg Budapesten a demográfiai csúcsot, amelyen politikusok, tudósok, egyházi képviselők és közszereplők tartanak előadásokat népesedéspolitikai kérdésekről.
A rendezvény célja napirenden tartani korunk egyik legnagyobb kihívását, a demográfiai kérdést, mert a jövőt az határozza meg, kik fognak Európában élni – fogalmazott az államtitkár.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A szakértők szerint nem fenyeget súlyos árvíz.

A lakók állapota miatt riasztották a mentőket is.

Szakértők szerint életveszélyes az egyre terjedő extrém siklás.

A Tisza Párt egyik meghatározó figurája többször utalt rá: az erőszakos fellépés neveltetéséből fakad.

„A szabadságunk iránti egyedülálló elkötelezettségének elismeréseként” adta át a díjat Maria Corina Machado az amerikai elnöknek.

A brit állampolgárok életéért London lesz a felelős – fogalmazott az orosz külügyi szóvivő.

Izrael és a Hamász egymást vádolja a tűzszünet rendszeres megsértésével.

A nyitónapon az esti mérkőzéseken sem borult a papírforma a férfikézilabda Európa-bajnokságon.

Egy szemtanú szerint hatalmas detonáció volt.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.