Kizárta soraiból Bangónét az MSZP
A szocialista politikus hallgatása sokatmondó volt, belebukott a diplomabotrányba.
A szocialista politikus hallgatása sokatmondó volt, belebukott a diplomabotrányba.

Úgy tűnik, hogy most a csend „a kapitány” a baloldalon.

Parlamenti önéletrajzával szemben a jelek szerint nincs közgazdászdiplomája az MSZP-s képviselőnek.

Az egyetem archívumában nincs adat a végzettséget igazoló dokumentumról.

Közgazdászként hivatkozott magára, kiderült, hogy nincs is diplomája, már sajnálja a történteket a Momentum elnökségi tagja.

Hajnal Miklós lenézi azokat, akik nem diplomások, miközben neki sincs egyetemi végzettsége.

A könnyítés főként az agrár-, a művészeti és a pedagógusképzések hallgatóit érinti elsősorban vidéken.

Novák Katalin erősítette meg azt, ami már kedd óta sejthető volt.

Gyurcsány és Karácsony. A túlmozgásos és a tutyimutyi. Látszólag két teljesen ellentétes karakter, de még hazugságaik leplezésében is hasonlítanak egymásra.

Nem akkreditált nyelvvizsgát – az úgynevezett lektorátusi vizsgát – nem lehet a diploma kiadásához elfogadni, mivel a lektorátusi vizsgák soha nem voltak állami vagy államilag elismert nyelvvizsgák.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy lánynak próbált segíteni.

Már több mint kétmillió ember kapott ellátást az ügyeletekben.

Ha otthon talál ilyet, ne szedje be!

A művész 55 éves volt.

A tárcavezető a budapesti Bozsik Arénában tett ígéretet.

Moszvára szegeződik minden tekintet.

Külföldre menekült Zelenszkij haverja.

Nem csoda, ha a fogyasztók könnyedén tovább állnak.

Even certificates of authenticity were issued for the special items.

Második csoportmeccse után továbbjutott a nemzeti csapat.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.