Pontos diagnózissal a rák ellen
Különös számítás olvasható az Amerikai Ráktársaság jelentésében, amely a JAMA Oncology című szaklapban jelent meg.
Különös számítás olvasható az Amerikai Ráktársaság jelentésében, amely a JAMA Oncology című szaklapban jelent meg.
A Honvédkórház szakemberei is közreműködnek a koponyájuknál összenőtt bangladesi sziámi ikrek végleges szétválasztó műtétjénél – közölte az intézmény szerdán az MTI-vel.
A 122 éve született László Ernő kozmetológus tudásával meghódította Hollywood hírességeit, és Jackie Kennedy is rá esküdött, ha szépségápolásról volt szó.
A figyelemhiányos hiperaktivitás-zavarról (ADHD) általában azt gondolják, hogy csak gyerekeket érint, pedig a betegek 30-40 százalékánál ez a felnőttkorban is kimutatható – mondta Réthelyi János, a Semmelweis Egyetem Pszichiátriai és Pszichoterápiás Klini
A jövő évi költségvetés egyszerre segíti a bérek, a keresetek és beruházások növekedését, valamint a közterhek, az adók és az államadósság csökkentését – mondta a pénzügyminiszter.
Afrika felé hajózik a világ legnagyobb, Kínában gyártott, polgári rendeltetésű kórházhajója – jelentette a China Daily című kínai pártlap csütörtökön.
A hónap végéig tartó ingyenes UV-szűrésre várja a Magyar Látszerész Szövetség azokat, akik szemüvegüket, napszemüvegüket szeretnék bevizsgáltatni fényvédelem szempontjából.
Első alkalommal készült globális felmérés a pollen és a klímaváltozás összefüggéséről, amelyből kiderült: a fokozatos felmelegedés komoly egészségügyi kockázatokkal jár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy üzenetet is írt a fénykép mellé a Liverpool magyar középpályása.
Csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
Mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.