Életmódváltással kell elejét venni a szívproblémáknak
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak az idősebb korosztály, hanem akár a húszas és harmincas éveikben járó fiatalok is kaphatnak szívrohamot.
A közhiedelemmel ellentétben nemcsak az idősebb korosztály, hanem akár a húszas és harmincas éveikben járó fiatalok is kaphatnak szívrohamot.
Az akadémia budapesti székhellyel működik, létrejöttéhez a magyar állam 500 millió forinttal járult hozzá, és az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is a támogatásáról biztosította a testületet.
Belátható időn belül, saját szakterületükön úttörő felfedezéseket tettek a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központjának orvosai és kutatói.
A Semmelweis Egyetem Egészségtudományi Kara a közép-európai régióban egyedülálló tantárgyat indít a szöveti terápiákról a 2019/20-as jubileumi tanévben.
Az intézet számára informatikai fejlesztést és két digitális diagnosztikai eszköz beszerzését tette lehetővé az Egészséges Budapest Programból nyújtott 280 millió forintos támogatás.
A Semmelweis Egyetem oktató filmek segítségével hívja fel a figyelmet arra, mit tehetnek maguk a betegek és hozzátartozóik a betegbiztonsági kockázatok csökkentése érdekében.
Átadták az országos kardiológiai intézet felújított intenzív terápiás osztályát, mostantól itt fogadják a legsúlyosabb, sürgősségi ellátást igénylő kardiológiai betegeket.
Az intézetben az Egészséges Budapest Program keretében fejlesztik az orvosi képarchiváló rendszert, CT, MR és DSA készülékkel bővül a diagnosztikai eszközpark.
A rák négy leggyakoribb típusának kialakulásában már nagyobb szerepet játszik az elhízás, mint a dohányzás – állapította meg egy brit kutatószervezet.
A Semmelweis Egyetem az Anyák Háza országos pályázat egyik nyerteseként ötmillió forintos támogatásból valósíthatta meg a fejlesztést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egy üzenetet is írt a fénykép mellé a Liverpool magyar középpályása.
Csaknem 52 ezer kérelem érkezett be 305 milliárd forint értékben.
Mindenki igénybe veheti, aki első lakáshoz, otthonhoz, házhoz szeretne jutni, függetlenül attól, hogy az ország melyik területén lakik.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
Forgalmi és közlekedési információk vasárnap délelőtt.
Hárman bántalmaztak egy férfit.
You could almost count the people one by one at the Tisza Party's camp in Transylvania, lead analyst Daniel Deak pointed out.
A Tisza Párt elnöke letöröltette az élő közvetítést Erdélyből, máshol pedig kivágatta az árulkodó jelenetet.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.