Friss ENSZ-jelentés! Egyre több idős ember drogozik
Az ENSZ-testület 2020. évi jelentése a pandémia gyógyszer- és drogpiacra gyakorolt hatásaira is kitér.
Az ENSZ-testület 2020. évi jelentése a pandémia gyógyszer- és drogpiacra gyakorolt hatásaira is kitér.

Több mint 1 millió 660 ezer fertőzöttet regisztráltak, és meghaladta a 98 ezer főt a járvány halálos áldozatainak száma.
Újabb 37 személynél diagnosztizálták a Covid-19 betegség kórokozóját Szlovákiában, és így szerda délig elérte a 400-at a regisztrált koronavírus-fertőzöttek száma – jelentette be pozsonyi sajtótájékoztatóján Igor Matovič szlovák miniszterelnök.
Már több mint 4,6 millió új típusú, azaz 2016. január 1. után kiadott személyazonosító igazolvány van forgalomban – írja a Belügyminisztérium tájékoztatása alapján a Világgazdaság hétfői száma.
A kis- és középvállalkozások adták a magyar gazdaságban megtermelt hozzáadott érték 46 százalékát és a nettó árbevétel 42 százalékát az elmúlt évben, számuk pedig 4,1 százalékkal nőtt – írja a Világgazdaság.
Egyre több cég nyújt állatorvosi szolgáltatásokat, míg 2015-ben 866 vállalkozás jelölte meg fő tevékenységeként az állategészségügyi ellátást, addig számuk tavaly elérte a 881-et az Opten céginformációs szolgáltató adatai szerint.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Ütős videóban válaszolt Magyar Péter és Tarr Zoltán valóságtagadására a Fidesz frakcióvezetője.

Felejthetetlen interjú.

Eredményekről, tervekről, szórakozásról szólnak a roadshow-k.

A baloldal bezáratná, a Fidesz hatékonyabbá tenné az óbudai óvodák működését.

Brüsszeli körök a párt győzelmében bíznak.

Zoran Milanovic budapesti látogatása újabb egyeztetési lehetőséget kínál a két ország kapcsolatainak erősítésére.

Orbán Balázs szerint brüsszeli körök már a Tisza győzelmében bíznak, hogy előmozdítsák Ukrajna EU-csatlakozását, miközben a BBC az ukrán háborús maffiáról számol be.

Az OLAF-jelentésből elhíresült ügyvédi iroda bonyolítja a közbeszerzéseket a volt SZDSZ-es kör által hatalmába kerített XI. kerületben.

Hiába volt a harmadik kiemelt, senkit sem kímélt.

Évente 850 tonna szén-dioxiddal kevesebb környezetterhelést jelentenek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.