Havonta legalább százmilliószor választják a magyarok a multi élelmiszerláncokat (x)
Évtizedek óta tartó intenzív verseny hajtja az árharcos multik inflációellenes árképzését.
Évtizedek óta tartó intenzív verseny hajtja az árharcos multik inflációellenes árképzését.
A kamara és a szakmai szervezetek is készek segíteni a kiskereskedelem szereplőinek a magyar termékek előtérbe helyezése kapcsán.
A következetes és kitartó hatósági fellépés eredményeként a magyar beszállítók alkupozíciója jelentősen javult a kiskereskedelmi láncokkal szemben.
Lázár János: Fontos, hogy az emberek megértsék, a patrióta élelmiszeripari fordulat nem azt eredményezi majd, hogy eltűnik a választék és drágább lesz az élelmiszer.
Az élelmiszer-biztonságért egyaránt felelős a vállalkozás, a támogató hatóság és a tudatos vásárló is.
A raktárat, a nagykereskedőt, az importőrt és a gyártót is, azaz a korábbi egy helyett az ellátási lánc öt szintjét ellenőrizhetik.
Az Európai Bizottság a lengyel és a szlovák adót is felfüggesztette, a lengyelek ügye szintén az Európai Bíróság előtt van.
Az államtitkár az élelmiszeripar magyar kis- és közepes vállalkozások, illetve az ágazat versenyképességét erősítő innovációk támogatását az agrártárca kiemelt céljainak nevezte.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A reptér jelenleg fennakadás nélkül üzemel, járatkésés vagy törlés nincs.
Aki keres, az talál – írta közösségi oldalán a budapesti Fidesz frakcióvezetője.
A kormányfő mindenkit a békemenetre invitál.
Budapest felé egy sávon halad a forgalom.
Rossz hír a háborúpártiaknak, és jó hír mindazoknak, akik békére vágynak, hogy az amerikaiak egyáltalán nem adták fel a békecsúcs megrendezésére vonatkozó terveiket – jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államokban példaként tekintenek a magyar családpolitikára, s a jelenlegi adminisztráció a családpolitikai intézkedések terén hazánknak ezen példáját követi.
Napirenden a budapesti békecsúcs – írta közösségi oldalán a külügyminiszter.
A gólpassza után be is talált a magyar válogatott csapatkapitánya, ezzel lett teljes a liverpooli gála.
Kedvcsináló videót tett közzé a frakcióvezető.
Négy vereség után a Bajnokok Ligájában öt gólt vágva javítottak az angolok.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.