Kisebb lett a különbség az uniós tagállamok között
A keleti államokban lényegesen gyorsabban csökkent a munkanélküliség, s nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek 2013-at követően.
A keleti államokban lényegesen gyorsabban csökkent a munkanélküliség, s nagyobb mértékben emelkedtek a keresetek 2013-at követően.

Százmilliárdokkal többet költött az első fél évben a lakosság vendéglátásra, turizmusra és szórakozásra, vagyis kényelmi és luxusszolgáltatásokra, mint tavaly.

Honfitársaink 93 százaléka alapvetően a havi jövedelméből oldja meg a több tízezer forintnyi különkiadást nyáron. Sokan előre spórolnak a vízparti örömökre.

A kiskereskedelmi forgalmi adatokból az látszik, hogy a többség Magyarországon tudott egyet előre lépni – mondta az Innovációs és Technológiai Minisztérium államtitkára.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A hőmérséklet hajnalban akár mínusz 10 fok közelébe is süllyedhet, napközben pedig 2 és 7 Celsius-fok között alakul.

A kormányfő frappánsan oldotta meg a kérdést.

Jézus elhozhatja a békességet, amelyre szükségünk van – mondta az evangélikus püspök.

Egy zajjal terhelt, zaklatott világban különösen nagy ereje van annak a csendnek, amelyet Jézus Krisztus teremt – hangsúlyozta Steinbach József református püspök karácsonyi igehirdetésében Balatonalmádiban.

A Mol tárgyalhat a szerb olajfinomító megvásárlásáról.

Vlagyimir Putyin orosz elnök karácsony alkalmából üdvözlő táviratot küldött amerikai hivatali kollégájának, Donald Trumpnak – közölte csütörtökön Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője.

A két jelölt között kevesebb mint tízezer szavazat a különbség.

A Moszkva nem hisz a könnyeknek című film főszereplője 83 éves volt.

Péter Zoltán: Ilyet nem szeretek mondani, de majdnem meghaltam.

A baleset okát még vizsgálják.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.