Szakértő: Rasszista, faji alapú volt a lyoni késes támadás
Az elkövető az áldozatok bőrszíne alapján válogatva fehér embereket késelt meg, mert róluk feltételezte, hogy nem iszlám hitűek – hangsúlyozta Horváth József biztonságpolitikai szakértő.
Az elkövető az áldozatok bőrszíne alapján válogatva fehér embereket késelt meg, mert róluk feltételezte, hogy nem iszlám hitűek – hangsúlyozta Horváth József biztonságpolitikai szakértő.

Kizárta egyelőre a terrortámadás lehetőségét az előző napi, egy halottat és nyolc sebesültet követelő lyoni késelés kapcsán vasárnap Nicolas Jacquet helyi főügyész.
Az elkövető egy 24 éves fiatal férfi, Connor Betts volt. Kilenc embert lőtt agyon. A halálos áldozatok között van 22 éves húga, Megan is.
Lövöldözés volt vasárnap egy észak-kaliforniai fokhagymafesztiválon, a legfrissebb hírügynökségi jelentések szerint három ember meghalt, és tizenketten megsebesültek.
Az „új IRA” nevű szakadár britellenes katolikus militáns csoport jelentkezett egy az északír sajtónak eljuttatott levélben a Londonderryben csütörtök éjszaka történt lövöldözés elkövetőjeként, amiben meggyilkoltak egy fiatal újságírónőt – közölték hírügyn
Egyelőre nem tudni, mi volt a lövöldözés indítéka, és az sem ismert, hogy a férfi milyen fegyverrel támadt az emberekre.
A polgármester a holland rádiónak elmondta, hogy már csak a támadás elkövetésével gyanúsított, török születésű Gökmen Tanist tartják fogva, a többieket elengedték.
A hatályos szabályozás szerint érvényes útlevéllel, turistaként 90 napig tartózkodhatott vízummentesen Magyarországon az új-zélandi terrorcselekmény elkövetője – közölte a TEK.
Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság bűnügyi osztályvezetője elmondta: a gyilkosság napján őrizetbe vett férfi részleges beismerő vallomást tett.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A kiszivárgott, több száz oldalas megszorítócsomag tartalma és felépítése alapján egyértelmű: a tervezet a Tisza Párthoz köthető, és baloldali fordulatot készít elő a magyar gazdaságban.

Polgármesterre és önkormányzati képviselőkre szavazhattak.

Fegyház várhat a vádlott férfira.

A hőmérséklet enyhe marad.

Floridában tárgyalt a béketervről az amerikai és az ukrán delegáció.

Tízezrek tüntettek Madridban a kabinet lemondását és új választások kiírását követelve. A tüntetők korrupcióval vádolták a baloldali kormányt.

Az orosz külügyi szóvivő egyértelműen fogalmazott.

A Fradi két góllal is vezetett, de a végén meg kellett küzdenie a győzelemért.

Szumátrán már 442-re emelkedett a halálos áldozatok száma.

Nem lefutott a bajnokság, a Vasas mellett még három csapat pályázik a feljutásra – mondta Feczkó Tamás.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.