Roma civil szakértő: „Félünk, rettegünk a Jobbiktól”
Bírálat érte az ellenzéki összefogás cigánypolitikai téziseit.
Bírálat érte az ellenzéki összefogás cigánypolitikai téziseit.

Fekete-Győr András elhallgattatná azokat az újságírókat, akik az övétől eltérő véleményt képviselnek.
Bige László alig hihető magyarázata szerint saját magának végeztette a kutatást, amit ellenzéki kampányszakembereknek is megmutatott.

Az ellenzéki összefogás szavazóit megosztja Gyurcsány Ferenc személye. Egy Gyurcsány-ellenes baloldali alternatíva vonzó lehetne számukra.

Kocsis Máté felidézte, hogyan gyalázták egymást a múltban a baloldali összeborulás tagjai.

Hadházy a halottasházi videó kapcsán is csak a kormányra és a jobboldali sajtóra képes mutogatni.

Gulyás Gergely szerint Magyarország jól teljesített a járványkezelés során.

A koronavírus elleni tömeges átoltottsággal térhetünk vissza a normális kerékvágásba Dömötör Csaba szerint.

Úgy tűnik, hogy túl vagyunk a járvány második hullámának csúcsán – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfón.

Az Alapjogokért Központ összegyűjtötte a választási rendszert érintő törvénymódosítás legjelentősebb pontjait.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egy fiatal férfi lépett ki a szirénázó jármű elé.

A Tisza Párt agrárszakértője árrésstopot, illetve a rezsicsökkentést kritizálja és a multikat védi.

Csak a brüsszeli parancsokat hajtanák végre.

A miniszterelnök megosztotta a Nemzeti Ellenállás Mozgalom videóját a Facebookon.

Eluralkodott a háborús pszichózis Európában.

Éppen szerdára tervezték a külső falak megerősítését.

A biztonsági garanciákról is szó esik.

Fredrik Möller tavaly nyert az olimpiai lejtőn, idén sokkal rosszabbul járt.

Minél több embert engednek be, annál nagyobb rajtunk a nyomás.

Minden magyar felelős minden magyarért – ennek szellemében bátorít mindenkit az államtitkár.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.