Igazságügyi minisztere azt javasolja az elnöknek, hogy álljon le a Twitterrel
William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtök este egy tévéinterjúban azt javasolta Donald Trump elnöknek, hogy álljon le a Twitter-bejegyzésekkel.
William Barr amerikai igazságügyi miniszter csütörtök este egy tévéinterjúban azt javasolta Donald Trump elnöknek, hogy álljon le a Twitter-bejegyzésekkel.

A Donald Trump újjáválasztását támogató csoportok januárban több mint 60 millió dollárt gyűjtöttek az amerikai elnök kampányára, és több mint egymilliárd dollár összegyűjtése a céljuk.
A február 3-án tartott jelölőgyűléseken (caucus) kialakult kaotikus helyzet miatt szerdán lemondott Troy Price, az iowai Demokrata Párt elnöke.
A venezuelai hatóságok őrizetbe vették Juan Guaidó ellenzéki vezető nagybátyját azzal az indoklással, hogy robbanóanyagot próbált becsempészni az országba.
Figyelemre méltó előrelépés történt a kormányellenes afganisztáni tálibok és Washington közötti tárgyalásokon – jelentette be kedd este Asraf Gáni afgán államfő azután, hogy Mike Pompeo amerikai külügyminiszter telefonon tájékoztatta a megbeszélések menet
Demokrata törvényhozók kedden, politikai befolyást sejtve, vizsgálatot követeltek a Donald Trump amerikai elnök egykori tanácsadójára, Roger Stone-ra kért ügyészségi büntetés miatt, miután mind a négy ügyész visszaadta az ügyet.
Hazaérkezett kedden háromhetes külföldi körútjáról Juan Guaidó venezuelai ellenzéki vezető, aki a legfelsőbb bíróság kiutazási tilalmával dacolva járt külföldön, felkeresett számos országot, amely elismerte őt a latin-amerikai ország ideiglenes elnökének.
Hiába a magyarázkodás, még mindig nem stimmelnek a számok a Demokratikus Koalíció elnökének vagyonnyilatkozatával kapcsolatban – írja az Origo.
Annegret Kramp-Karrenbauer nem fog a párt kancellárjelöltjeként indulni a következő szövetségi parlamenti választáson, de mindaddig pártelnök marad, amíg nem sikerül új jelöltet találni.

Halála tovább gyengíti az al-Kaida arab-félszigeti és globális mozgalmát, s közelebb visz bennünket ahhoz, hogy felszámoljuk a nemzetbiztonságunkat e csoportok miatt fenyegető veszélyeket – mondta az elnök



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politikus szerint nem az ígéretek, hanem az eredmények döntenek.

A füsttel telítődött épületrészt átszellőztetik, az áramot leválasztották.

Különösen nagy kihívást jelent a cannabis, amelynek a közvélemény alábecsüli a kockázatait.

A szombati rendezvényről tett közzé újabb kisfilmet a kormányfő.

Az orosz elnök a védelmi ipar fejlesztéséről tárgyalt.

Kuba kész lenne tárgyalni.

Felszólalásában Kaczynski a lengyel patrióta tábor összefogását szorgalmazta.

Nem volt könnyű dolga a Liverpoolnak hétfőn a harmadosztályú Barnsley ellen.

Az a valószínűbb, hogy a magyar válogatott a spanyolokkal játszik majd ki-ki mérkőzést a legjobb négy közé jutásért.

A szigetország határozottan elutasítja az Egyesült Államok területi igényeit.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.