Emmi: Sztrájkakciók esetén is biztosítani kell a gyermekek oktatását és felügyeletét
Nyugalomra, békére, a gyerekek és a szülők érdekeinek figyelembevételére kéri a pedagógus-szakszervezeteket a minisztérium.
Nyugalomra, békére, a gyerekek és a szülők érdekeinek figyelembevételére kéri a pedagógus-szakszervezeteket a minisztérium.
Kásler Miklós elmondta: elsősorban a legveszélyeztetettebbeket várják oltásra.
Baloldali sajtóorgánumok Kásler Miklós szavait rosszul értelmezve vontak le következtetéseket a negyedik hullámról.
A Duna Televízió Kuratóriumának elnökségi tagja és a Fidesz korábbi európai parlamenti képviselője tegnap hunyt el.
A program idei fővédnöke Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának köznevelésért felelős államtitkára volt.
A magyar egészségügy felkészült a koronavírus-járvány második hullámának kezelésére.
A humántárca is csatlakozott a Három Királyfi, Három Királylány Mozgalom kezdeményezéséhez.
Novák Katalin 2014 óta a magyar kormány család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A Sportért Felelős Államtitkárság valamennyi szóban forgó iratot hiánytalanul eljuttatott Varju Lászlónak.
Az ellenzék a valódi segítségnyújtás helyett nyakatekert, hamis szómagyarázkodásba kezdett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A magyarok klasszis sprintere borzasztóan rajtolt 100 méteren a vb-n.
A budapesti Fidesz elnöke szerint a saját ingatlan birtoklása olyan, mint egy legó, amely a tiéd marad, és később a gyerekeidnek is továbbadhatod.
Az író törölte is X-oldalán megosztott bejegyzését, amelyben Charlie Kirk halálára reagálva valótlanságot közölt.
At the opening ceremony, Foreign Minister Peter Szijjarto emphasized that the two countries share a long history.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
Yamal hétvégén biztos nem játszhat a Barcelona különleges bajnoki mérkőzésén.
A Fidesz frakcióvezetője Tarr Zoltán elszólására utalt.
A Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára közösségi oldalán tett közzé bejegyzést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.