Letették esküjüket az Emmi új államtitkárai
Letette hivatali esküjét Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért, illetve Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Letette hivatali esküjét Maruzsa Zoltán, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) köznevelésért, illetve Lőrinczi Zoltán nemzetközi ügyekért felelős államtitkára.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma ezt arra reagálva tudatta, hogy Éger István, a Magyar Orvosi Kamara elnöke sajtótájékoztatóján azt mondta, rendkívüli nagygyűlést hívott össze, amelynek célja a „félbeszakad tárgyalások folytatása” a kormánnyal, és „gyo
A kormány 2010 óta, 10 év alatt több mint kétharmadával, 68 százalékkal emeli a gyógyászati segédeszközök támogatásának költségvetési keretét.
A minisztérium közleményében azt írta, a Szent Anna-díjra augusztus 12-ig lehet jelölni nevelőszülőket. Az első díjakat november 12-én, a szociális munka napján adják át.
A 2020-as költségvetés számol továbbá azzal, hogy ha a gazdaság teljesítménye úgy alakul, nyugdíjprémiumot tudjanak fizetni – közölte Rétvári Bence államtitkár.
Az emberi erőforrások minisztere kiemelte, hogy a jövő évi költségvetés középpontjában a családok állnak, a kormány 2010 óta megduplázta támogatásukat.
A PIM főigazgatója kiemelte, a kulturális újságírásban számos hiányt kell pótolni és fontos feladatnak tartja a kulturális örökség közvetítését szolgáló tevékenységet végzők kinevelését.
Az idősek továbbra is számíthatnak arra, hogy amíg polgári kormány van Magyarországon, szavakban és tettekben is megbecsülik őket – írta az Emberi Erőforrások Minisztériuma.
A tájékoztatás emlékeztet arra, hogy a tűzesetben egy ember életét vesztette, és jelenleg 11 sérültet kórházban kezelnek, állapotuk stabil. A tárca részvétét fejezi ki az elhunyt gondozott hozzátartozóinak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
On the Front podcast, the senior contributor at Magyar Nemzet and security policy advisor at the Center for Fundamental Rights also analyzes the recent Sumy attack
Az orosz elnök arra számít, hogy Ukrajna is követi példájukat.
Mucha József, Ebedli Zoltán és Rab Tibor, továbbá Dunai Antal és Fazekas László mihamarabbi gyógyulást kíván Nyilasi Tibornak.
A fóliasátrakat letarolta a pusztító széllel érkezett zivatar, a kertészetben nevelt virágok 90 százaléka tönkrement.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
Mráz Ágoston Sámuel szerint a Telex a miniszterelnök szavait a kontextusból kiragadva akarta bebizonyítani, hogy a jobboldali közvélemény-kutatók megbízhatatlanok.
Helyet is cseréltek a felek a tabellán az eredmény következtében.
A Dagadó vitorlák filmsorozat Adnanája, Szőnyi Júlia 75 éves volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.