Emelkedett a BUX a héten
A részvényindex az emelkedést viszonylag alacsony forgalomban érte el.
A részvényindex az emelkedést viszonylag alacsony forgalomban érte el.

A legnépszerűbbek az országos e-matricák voltak, amelyeknél mintegy 30 százalékkal 56 ezerre emelkedett az értékesítések száma.
Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, a BUX 41 931,67 ponton zárt pénteken, 596,47 ponttal, 1,44 százalékkal magasabban az előző heti záróértékénél.
Tavaly 120 ezren nyelvvizsgáztak Magyarországon, négyezerrel többen, mint 2017-ben – ismerteti szerdai számában a Világgazdaság az Oktatási Hivatal statisztikai adataira hivatkozva.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Vége a kakaduhajszának.

Már a tiszások is elismerik a kormány sikereit, miközben Magyar Péter csak gyalázkodni tud – mondta lapunknak Deák Dániel.

Deák Dániel politikai elemző három szempont alapján hirdetett végeredményt.

Már a Tisza ukrán fejlesztőivel tárgyal.

A hólapát és a szánkó is előkerült.

A sikeres diplomáciai lépések mérséklik a lakosság rezsiterheit, miközben stabilizálják a kormányfő politikai pozícióját.

Ismeretlen „állami művelet” borzolja a kedélyeket.

A belgák szélsője, Jérémy Doku a kifogások keresése helyett tiszta vizet öntött a pohárba.

Nem véletlenül alakult ki pánik a szomszédos országban.

Doberdó a magyar lélek számára a nagy háború talán egyik legfájdalmasabb hadszíntere.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.