Jelzők nélkül: a Legfelsőbb Hadúr szolgálatából amerikai emigrációba
Az emigrációba kényszerült Hardy Kálmán altábornagy életútja a Horthy-kor katonai elitjének tipikus példája.
Az emigrációba kényszerült Hardy Kálmán altábornagy életútja a Horthy-kor katonai elitjének tipikus példája.
Az államtitkár hazánk madridi nagykövetségén a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje polgári tagozat állami kitüntetést adta át Tóth-Zele Józsefnek.
Bezzegromániában mégsem fenékig tejfel az élet.
Somogyi Balázs levágott végtagokról, textilekbe tervezett obszcén kifejezésekről és a néptánc megtartóerejéről.
Csehszlovákia második, rendkívül vitatott megítélésű elnöke több generációnyi magyar sorsát pecsételte meg kollektív bűnösséget hirdető jogszabályaival, amelyek jó része a mai napig érvényes.
Emigrációban, Párizs mellett elvonultan, tisztes szegénységben élt és alkotott a legkeresettebb magyar festőnő, a száz éve született Reigl Judit.
Hogyan befolyásolta a CIA a magyar emigrációs mozgalmakat? Kik hagyták el az országot 1945 után, és milyen értékrend mentén szerveződtek nyugaton?
A rendszerváltozás után több mint harminc évnek kellett eltelnie, hogy megjelenhessen az első naprakész szemle a magyar emigráció történetének dokumentumairól.
Nevéhez fűződik a női méltóság elismertetése és védelme, a keresztény feminizmus követeléseinek megfogalmazása.
Tessék mondani, volt valamikor, valahol egy „európai értékek értekezlet”, ahová elfelejtettek bennünket meghívni?
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Történelmi fordulópont: a CDU/CSU először nem hajolt meg a baloldali ideológia előtt.
A Szoboszlai Dominiket is foglalkoztató csapat felkészül Luis Díaz távozására is, már megvan a lehetséges utód.
Hosszú kihagyás után júliusban ismét tétmérkőzés vár rá, ha ezúttal nem okoz csalódást a szurkolóinak.
Panyi Miklós ismertette a részleteket.
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
Ezt nem fogják elhinni!
Az ukrán elnök sürgette a magyar vétó kijátszását is.
A világ döbbenten figyeli, hogyan vált az érdeklődő vádlottá.
A miniszterelnök politikai igazgatója értékelte a Tisza Párt kongresszusát.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.