Látványos kudarcba szaladt bele a magyar bevándorláspárti ellenzék
Az Európai Parlamenten belüli soha nem látott megosztottság is kihat az EU megítélésére, miközben a versenytársak, mint Kína, India, az USA stabilitást mutatnak.
Az Európai Parlamenten belüli soha nem látott megosztottság is kihat az EU megítélésére, miközben a versenytársak, mint Kína, India, az USA stabilitást mutatnak.

Tanulságos látni, ahogy a Fidesz európai parlamenti képviselői, akik már láttak egyet és mást, rácsodálkoznak arra az ámokfutásra, amit a Brüsszelbe szabadult nőkommandó bemutat.

Tusk az EP strasbourgi plenáris ülésén felszólalva leszögezte: a fő uniós intézmények vezető posztjain most először sikerült tökéletes nemi egyensúlyt elérni a jelöléseknél.
A mostani Európai Parlamenti választások, tárgyalások és fejlemények egyértelműen azt mutatják, hogy nem volt demokratikus és megfelelő rendszer, már a szerződések szempontjából sem.

Mivel az Egyesült Királyságnak nem sikerült a tervezett időben, március végén tető alá hoznia uniós kilépését, a Nigel Farage vezette Brexit Párt meglehetősen látványos módon mutatkozott be Strasbourgban.

Az EP-képviselő hozzátette: „a magyar baloldali ellenzéki képviselők a Gyurcsány-párt vezetésével” – Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Szanyi Tibor és Jávor Benedek – mind megszavazták a javaslatot.

A Die Welt rámutatott, hogy nemcsak az EP-ben, hanem az Európai Tanácsban is „blokkolják” egymást a néppárt csúcsjelöltje mellett kardoskodó és a Weber vezette bizottság gondolatát elutasító erők.
Nincs elég támogatottsága Manfred Webernek sem az európai uniós tagállamok vezetői, sem az Európai Parlament frakciói között ahhoz, hogy az Európai Bizottság következő elnöke legyen.

Érdekes fordulatot vett az Európai Parlament liberális frakciójának vezetéséért folytatott küzdelem, miután a poszt egyik esélyesének számító jelölt kiszállt a versenyből.

Pár nap alatt több mint háromszázezren kattintottak Nico Semsrott online videójára, amelyben az Európai Bizottság elnöki székére pályázik.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már több mint másfél millióan mondtak véleményt a konzultáció révén.

Magzatokra és újszülöttekre nézve életveszélyes lehet a szifilisz.

Fokozódik az előválasztáson elbukó, illetve az előzetes pozícióosztogatásból kimaradtak csalódottsága.

A frakcióvezető szerint a „konvergenciaprogramnak” nevezett dokumentum a baloldal régi adóemelési terveit tükrözi, függetlenül attól, hogy Magyar Péter mit tagad. Kocsis hangsúlyozta: a Tisza Párt gazdasági munkacsoportja maga írta alá a programot.

Amerika szerint a venezuelai elnök a Tren de Aragua drogkartell vezetője.

Alig kezdődött el az adventi időszak, egymás után robbannak ki a botrányok, amiért több olasz iskolában törölnék a karácsonyra és a keresztény hagyományokra utaló kifejezéseket az ünnepi előadás szövegéből.

Az ukrán háborús gépezet nem állhat le.

Ma tartják a 2026-os világbajnokság csoportkörének sorsolását, noha még nem teljes a mezőny.

A leölt állatok utáni kártalanításként több mint nyolcmillliárd forintot utaltak.

Sűrűsödnek a viharfelhők a Tisza Párt felett.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.