Hétfőn folytatódik a biztosjelöltek drámája
Többek között azt várják a JURI-tól, hogy javasoljon megoldási módot a megállapított összeférhetetlenség orvoslására.
Többek között azt várják a JURI-tól, hogy javasoljon megoldási módot a megállapított összeférhetetlenség orvoslására.

Ursula von der Leyen David Sassolival, az Európai Parlament elnökével tárgyal a kialakult helyzetről. A JURI ugyanis a román jelölt esetében is összeférhetetlenséget állapított meg.
A kötelező elosztási kvóta azt az üzenetet küldi a világ sok millió, sok száz milliós nagyságrendű emberének, hogy szabadon lehet jönni – mondta a Hír TV-ben a Fidesz EP-képviselője.

A három órás meghallgatás során a volt igazságügyi miniszternek előzetesen feltett írásbeli, illetve szóbeli kérdésekre is válaszolnia kell.
Az európai intézményeknek meg kell szüntetniük a szélsőséges semlegességet, melynek nevében rendszeresen figyelmen kívül hagyják a felekezeteket érő támadásokat – mondta a KDNP EP képviselője.
Az oktatásért, kultúráért, ifjúságért és sportért felelős uniós biztos az erdélyi Bonchidán, a felújítás alatt álló Bánffy-kastélyban szervezett sajtótájékoztatón beszélt erről kedden.
Dobrev Klára, az EP újonnan megválasztott egyik alelnöke, a DK üdvöskéje, de leginkább Ferenc testvér felesége Facebook-bejegyzése elfogadhatatlan és tűrhetetlen.

A bevándorláspárti erők továbbra is nyomást akarnak gyakorolni a migrációt elutasító tagállamokra, és ehhez a jogállamiságot akarják felhasználni varázsszóként – közölte a Fidesz-KDNP EP-képviselőcsoportja.
A Fidesz-KDNP európai parlamenti képviselője indoklásul közölte, hogy Orbán Viktor miniszterelnök hivatalosan őt jelölte az Európai Bizottság magyar tagjának.
A Momentum mellesleg új politikusa még túl nagy munkát nem végzett Brüsszelben, legutóbb egy írásbeli választ igénylő kérdést adott be, „Az Európai Uniónak meg kell védenie az afrikai elefántokat” címmel.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.