Eltérítették Európát a háború felé – új pilótára van szükség
Magyar Péter és a Tisza Párt a globalisták agendáját követi.
Magyar Péter és a Tisza Párt a globalisták agendáját követi.

Az Alapjogokért Központ operatív igazgatója szerint nem sikerült sem jogi eszközökkel, sem fegyverrel megállítani Donald Trumpot, és ez még inkább egyfajta hőssé teszi az amerikaiak szemében.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A miniszter rámutatott, az egyetemisták számára fontos a nemzetközi tapasztalat.

Az ügy előzménye, hogy a miniszterelnök megosztott egy videót, amelyben imitálták Von der Leyen és a magyar beosztottja közötti párbeszédet.

A nemzeti petíció fontosságára hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Érdekes témákat feszegetett a kormányfő.

Egy bűnbanda kriptovalutában kérte el a több tízezer dolláros „szolgáltatási díjat”.

Egy súlyos szívbeteg magyar állampolgár az erőszakos elhurcolása után az életét vesztette.

A külügyminiszter Laoszból jelentkezett be: magyar cégek adták át az ország első központosított szennyvíztisztítóját.

A kihelyezett hitelösszeg 750 milliárd forint.

A függetlenség elvesztésébe került a barátsági szerződés megsértése.

Az Egyesült Államok történelmi mérföldkőnek nevezte a lépést.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.