Feltártak egy tömegsírt közel két tucat ember holttestével
A Mexikó nyugati részében lévő államban öt év óta folyamatosan súlyosbodik az erőszak.
A Mexikó nyugati részében lévő államban öt év óta folyamatosan súlyosbodik az erőszak.

Már egész Európába kezd elterjedni az áldozatok hibáztatása akkor, ha az elkövető nem fehér.

Provokátorok próbáltak behatolni a parlamentnek a kormányszékház mellett lévő épületébe – mondta a rendőrfönök-helyettes.
A baloldali ideológiák egyre inkább összefonódnak: a BLM-tüntetéseken megjelentek az LMBT-jogokért küzdők.

A bíróság a férfi ügyében elrendelte három év felfüggesztett szabadságvesztés büntetésének végrehajtását is.
Az osztrák főváros az elmúlt harminc évben nagy sebességgel távolodott egykori önmagától.

Kelet-Flandriában többen is rátámadtak egyszerre egy fiúra, aki megpróbált elmenekülni, de nem járt sikerrel.
A lövöldözéseknek 31 sebesült és öt halálos áldozatuk volt, közöttük egy 8 éves kislány is.
A lövöldözésekben több mint 17 ember halt meg, köztük egy hétéves kislány és egy tizennégy éves fiú.
A világban hosszú évek óta folyó keresztényüldözéshez csatlakozott most a Black Lives Matter mozgalom.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A választáson négy független jelölt indult.

Csík Miklós tiszás aktivista élő videóban fenyegetőzött azzal, hogy 50 társával együtt fogja felkeresni Pócs Jánost.

Adóztatnák, csökkentenék a baloldali közgazdászok a szépkorúak juttatásait, ha másként nem megy.

Mindenkit megnyugtatott az építési és közlekedési miniszter.

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök Torinóba utazott, hogy szolidaritását fejezze ki a rendfenntartó iránt és meglátogatta a kórházban ápolt rendőröket.

Az izraeli diaszpóraügyi és antiszemitizmus elleni küzdelem minisztériumának vezetője közölte: tudomásuk van arról, hogy az MSF olyan munkatársakat foglalkoztat, akik terrorszervezetekben tevékenykednek.

A férfit térfigyelő kamerák felvételei segítségével találták meg a rendőrt ért szombati támadás után, kevesebb mint huszonnégy órán belül.

A görög labdarúgó-bajnokság rangadóján az AEK Athén az Olimpiakosz csapatát fogadta, a végeredmény 1-1 lett.

Ha lesz jövője a Nyugatnak, akkor első körben majd ezeket kell eltakarítani.

A kormányfő megköszönte a hatvaniaknak a részvételt a szombati rendezvényen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.