Nem lehet kihagyni a V4-eket az uniós tisztségek elosztásából
Nem lehet kihagyni a V4-es országokat az európai uniós tisztségek elosztásából – mondta Galló Béla politológus kedd este az M1 aktuális csatornán.
Nem lehet kihagyni a V4-es országokat az európai uniós tisztségek elosztásából – mondta Galló Béla politológus kedd este az M1 aktuális csatornán.
Fontos, hogy a magyar és a német politikusok minél többet beszéljenek egymással – hangsúlyozta Novák Katalin , hozzátéve, hogy éppen ezt szolgálta a Hessen tartományi nagyvárosban hétfőn tett látogatása.
Idestova öt esztendeje, hogy Kalmár Ferenc képviselő A nemzeti kisebbségek helyzete és jogai Európában címmel az Európa Tanács (ET) parlamenti közgyűlése elé terjesztette jelentését.
A legnagyobb hiba, amit elkövethetünk, hogy elégedetten hátradőlünk, hogy nincs semmi baj – figyelmeztet az eltanácsolt gondolkodó.
A közép-európai országoknak a kontinens jövőjéért viselt felelősségéről, az EU új tisztségviselőinek kiválasztási folyamatáról, valamint a soron következő cseh V4-elnökség programjáról is egyeztetett Orbán Viktor magyar, Peter Pellegrini szlovák, Andrej B
A helyi és regionális önkormányzatok kongresszusát 1994-ben hozta létre az Európa Tanács, a bizottsági ülést első alkalommal tartják Magyarországon.
A politikát Firenzében nem sokkal Machiavelli előtt éppúgy pénzemberek irányították, mint kevés kivétellel a mai Európában és világszerte.
Jean-Claude Juncker európai bizottsági elnöki mandátuma november elsejével lejár, így a hamarosan leköszönő politikus már szabadabban beszél interjúkban, mint korábban.
Míg 2017-ben 4835-en nyújtottak be menedékkérelmet Európában, ez a szám tavaly 7800-ra növekedett — írta vasárnap a The New York Times.
Olyan korszakfordulóhoz érkeztünk, ahol néhány éven belül választ kaphatunk arra a kérdésre, hogy az általunk megismert eddigi Európa végleg eltűnik-e, avagy sikerül megmenteni az örökségét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A sajtó a helyszínen próbálja rekonstruálni a történteket.
Mindössze három-négy centi, de a tengerek és óceánok legszebb és leghalálosabb ragadozója.
Az egész liberális média is.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
„Putyin csak levegőt akar eladni” – mondta az ukrán elnök.
Új dimenziót nyit a közmédia: már okostelevízión is elérhető a Médiaklikk.
Sokszor csak a legszükségesebb javításokra van idő, és előfordul, hogy saját szerszámokkal dolgoznak a műhelyben – mondta a Magyar Nemzetnek egy szerelő.
„Putyin csak levegőt akar eladni” – mondta az ukrán elnök.
Új dimenziót nyit a közmédia: már okostelevízión is elérhető a Médiaklikk.
Sokszor csak a legszükségesebb javításokra van idő, és előfordul, hogy saját szerszámokkal dolgoznak a műhelyben – mondta a Magyar Nemzetnek egy szerelő.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.