„Elfuserált projekt vagyunk”

Ma egy évvel ezelőtt rendeztek elnök- és parlamenti választásokat Bosznia-Hercegovinában, de azóta sem láthatott munkához az új kormány. A volt Jugoszlávia romjain önállósodott országot sújtó politikai bénultságról, a lehetséges kiútról és Európa közönyéről Ivan Kraljevic hercegovinai horvát politológust, a Mostari Egyetem munkatársát kérdeztük.

Szőcs László (Mostar)
2019. 10. 07. 16:10
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

– Tavaly október 7-én rendeztek választásokat, de úgy tűnik, hiába. Mi a fő probléma?

– Bosznia-Hercegovinában mindig fájdalmas folyamat a kormányalakítás. Sokkal inkább hasonlít ez a hatalomért vívott lövészárokharchoz, semmint az arra való tényleges igényhez, hogy a közérdeket szolgáló kormány jöhessen létre. Mindig a pártok, illetve a személyes érdekek kerülnek előtérbe, a koncon való marakodás zajlik. A három államalkotó népcsoport – bosnyákok, horvátok, szerbek – körében legjobban szereplő pártok elnökei egyezséget kötöttek, és megállapodtak, hogy szeptember 5-ig kormányt alakítanak. De ez nem történt meg, a folyamat megrekedt. A vezető bosnyák erő, a Demokratikus Akciópárt (SDA) ragaszkodik például a NATO-integrációhoz, miközben a szerb oldal, így Milorad Dodik, a kollektív államelnökség szerb tagja ellenez mindenféle együttműködést az atlanti szövetséggel, mert nem felejtették el Szerbia NATO-bombázását, és ebben egy követ fújnak Belgráddal. A horvátok eközben bizonytalanok, nincs világos álláspontjuk, hogy mit is akarnak.

– Mi hozhat megoldást?

– Módosítani kell a boszniai választási törvényt. A szövetségi szintű kormány megalakítása, az etnikumok közötti viszonyok javulása, de Bosznia-Hercegovina euroatlanti integrációjának folytatása is – ezek mind-mind a választási törvénytől függenek. A bosnyák politikusoknak meg kell érteniük, hogy a jogszabályban szükséges változások az ország működőképességének és államiságának kulcskérdése. Az ország három államalkotó nép közössége, és minden megoldáskeresésnek ezt az alkotmányban is rögzített tényt kell szem előtt tartania. Ám a bosnyák pártok a törvény és az intézmények fölé helyezik magukat. Úgy viselkednek, mintha nem érdekelné őket az alkotmánybíróság döntése sem, amely alkotmányellenesnek nevezte a választási törvény egyes rendelkezéseit. Ugyanazokat a hibákat követik el, amelyeket a volt Jugoszláviában a szerbek követtek el.

– Csaknem negyedszázad telt el az 1992-95-ös boszniai háborút lezáró daytoni békeszerződés megkötése óta. Az országnak abban a felében, ahol most beszélgetünk – a Bosznia-hercegovinai Föderációban –, hogyan jönnek ki egymással a muszlim bosnyákok és a katolikus horvátok az átlagemberek szintjén?

– Azoknak a körében, akiket nem köt a politika, létezik kommunikáció az egyes népcsoportok tagjai között, ahogyan a jobb jövő utáni vágyakozás is. Számos példa van erre a kisebb közösségekben. De itt, Mostarban is említhetnénk ilyet, noha a megosztott várost megterheli a nagypolitika. De az emberek egyre inkább ráébrednek, hogy közösen léphetnek előre, el kell ásniuk a csatabárdot annak érdekében, hogy jobb jövőt teremthessenek a gyermekeik­nek. Bosnyákok és horvátok akkor kerülnek majd közelebb egymáshoz, ha a politikusaik is hasonlóan kezdenek gondolkodni. A kiengesztelődést egyelőre a múlt értékelése és a jövőről alkotott különböző elképzelés hátráltatja. A bosnyákok a jövőt a szövetségi köztársaságot alkotó egyes entitások felszámolásában, illetve az egységes állam megteremtésében látják, amelyben a legnagyobb államalkotó népként ők mondhatják ki az utolsó szót. A horvátok viszont – mint a legkisebb államalkotó nép – meg akarják tartani a másik két nemzettel való egyenlőségüket. Jelenleg azonban a horvátok alárendelt szerepet játszanak a diszkriminatív választási törvény következményeként. E jogszabály miatt a horvátok tartanak attól, hogy a bosnyákok leszavazzák őket, és rájuk erőltetik a „saját horvátjukat”. Így tudták megválasztatni háromszor is Zeljko Komsicot a kollektív államelnökség horvát tagjává. A Bosznia-hercegovinai Föderációban a bosnyákok létszámban háromszorosan túltesznek a horvátokon, miközben az egész entitás egységes választókörzet, aminek nyomán a horvátok nincsenek abban a helyzetben, hogy megválasszák a saját legitim képviselőiket. A szerb oldalon, a Republika Srpskában nincs ilyen probléma. Az ő entitásuk szinte teljesen egységes, nagyon kevés bosnyák és horvát tért vissza.

– Kiengesztelődésről beszél. Ön még gyerek volt a százezer áldozatot követelő háború idején, de milyen nyomot hagytak a történtek a családjában? Mit jelent önnek boszniainak lenni?

– Apám a boszniai horvát hadseregben szolgált. Védte a városunkat, de nem ártott senkinek. Nem gyűlölünk senkit. Vannak bosnyák és szerb barátaim, ismerőseim. A családom maga mögött tudja a háborút. Ha azt kérdezi, horvátként mit jelent nekem Bosznia-Hercegovina, nos, nekem ez a szülőhazám. A horvátok itt őslakosok, itt születtem, ide köt a családom. Bízom benne, hogy az ország a mainál jobb jövőt tud biztosítani a polgárainak. Sajnos azonban jelenleg a nemzetközi közösség elfuserált projektje vagyunk. Mélyen megosztott társadalom egy instabil országban, amely teljes egészében soha nem vívta ki a függetlenségét. Számos szociális probléma sújt bennünket, így egyre inkább az idősek társadalmává válunk, mert a fiatalok elvándorolnak, nem látva perspektívát az itteni viszonyok közepette. Nagyon magas a munkanélküliség, ők pedig Nyugat-Európa felé veszik az irányt. Minden egyes nap legalább egy ember adja vissza ­boszniai állampolgárságát, a daytoni egyezmény óta ezt már 85 ezren megtették. Ez nálunk egy nagyobb város lakosságának felel meg. A legtöbbjük soha nem fog visszatérni.

Fotó: Havran Zoltán

– Mit tehet az EU – vagy akár a világ egésze – Boszniáért?

– A nemzetközi közösség mossa a kezét, mint Poncius Pilátus. Elismerik, hogy Bosznia-Hercegovinára „kényszerzubbonyt” húztak. Úgy tűnik, a világnak megfelel az itteni status quo, az ellenőrzött káosz állapota. A nemzetközi főképviselő hivatala továbbra is számos helyzetben a legfontosabb intézmény a boszniai politikában. De az egész egy karikatúra: megkéri az árát, hogy egyáltalán itt van, de semmiféle kézzelfogható haszna nincs az előrelépésünket tekintve. A jelenléte csak megerősíti, hogy a nemzetközi közösség protektorátusa vagyunk. A világnak nincs ránk energiája. Abban ugyan történetesen belpolitikai egyetértés van Boszniában, hogy közeledjünk az unió felé, de az EU önmagában nem tud sokat tenni. Geopolitikai szempontból impotens, a nemzetközi kapcsolatok gyengécske szereplője. Az EU bővítéspolitikája a belső helyzetének konszolidációja, a migránsügyek és a brit kérdés rendezésének függvénye. Ennek dacára az EU teljesen nem fog elfordulni a Nyugat-Balkántól, mert tisztában van vele, hogy a térséget Oroszország, Törökország és bizonyos iszlám országok nyílt befolyása fenyegeti. Az EU ezért „puha ösztönzőkkel” (soft power) fogja érvényesíteni a befolyását.

A téma legfrissebb hírei

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Címoldalról ajánljuk

Tovább az összes cikkhez chevron-right

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.