Milliókat tart vissza Ankara
Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg – vélekedett Szijjártó Péter.
Nagyrészt Törökországnak köszönhető, hogy az a 30-35 millió ember, aki Európa környékén olyan helyzetben van, hogy bármikor útnak indulhat, egyelőre nem tette ezt meg – vélekedett Szijjártó Péter.
Bakondi György elmondta: a másik kiemelten fontos dolog, hogy ne legyenek olyan „húzóerőt” jelentő európai uniós intézkedések, amelyek miatt még többen kelnek útra.
Magyarország támogatja egy olyan európai hálózat létrehozását, amely koordinálja az Európai Unióban rendelkezésre álló, nemzeti örökséggel kapcsolatos szakértelmet – mondta el Takács Szabolcs.
Remélem, hogy komolyan veszik, ha a nyilvánosság elé állva gyakorlatilag ugyanazt mondják a német és orosz titkosszolgálatok vezetői: baj van.
A kormányfő szerint Salvini bebizonyította, hogy hazudnak a bevándorláspárti politikusok, amikor azt mondják, nem lehet megállítani a migrációt.
„Magyarországra érkezem egy új Európát építeni” – nyilatkozta az olasz politika üdvöskéje, Matteo Salvini belügyminiszter és miniszterelnök-helyettes.
A német választók legnagyobb része szerint Manfred Webernek, az Európai Néppárt (EPP) csúcsjelöltjének kellene követnie Jean-Claude Junckert a Európai Bizottság elnöki tisztségében a májusi európai parlamenti (EP-) választás után – mutatta ki egy csütörtö
Salvini szerint olyan Európára van szükség, amely megvédi határait. Véleménye szerint már veszélyben vannak a keresztény gyökerek, ha nem tesznek ellene, Európa iszlám kalifátus lesz.
A Kelet és Nyugat közötti mélyebb hasadás kialakulását kívánja megakadályozni a Fidesz európai parlamenti választási listavezetője, akit európai bizottsági tagságra is jelöltek.
Európai viszonylatban is kiemelkedő a magyar bíróságok teljesítménye – derült ki az Európai Bizottság 2019-es igazságügyi eredménytáblájából.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A szövetség vezetői júliusban ülnek össze.
Nemzetbiztonsági fenyegetésnek minősítette a szervezetet.
A csalók az ügyfelek bankkártya- és személyes adatait igyekeznek megszerezni.
Semmitmondó, ócska lózungok 2035-ig – egyszerűen így értékelte Magyar Péter tíz pontból álló programját Bayer Zsolt, amelyet Szent István-programnak nevezett el a Tisza-vezér.
A békéért és az igazságosságért.
A SuperVan 4.2 jobb köridőt ért el, mint a 815 lóerős Mustang GTD.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A békéért és az igazságosságért.
A SuperVan 4.2 jobb köridőt ért el, mint a 815 lóerős Mustang GTD.
Washington patrióta vezetése nem tekinti őket relevánsnak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.