
A befogadó ország kultúráját, életmódját átvenni nem akaró bevándorlók gyakorlatilag kolonizálják, gyarmatosítják Európát – mondta Éric Zemmour, a francia Le Figaro jobboldali napilap publicistája pénteken, a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti mig
A Médianéző ügyvezetője arról beszélt az ECHO TV Brüsszel – Európa választ című műsorában, hogy csak egyelőre nem történt meg a szakítás, mivel úgy tűnik, hogy a Néppárt nem tud megváltozni.
A Néppárt liberális szárnya azt gondolta, hogy sakkot adott a Fidesznek, aztán Orbán Viktor volt az, aki mattot adott nekik – mondta az Alapjogokért Központ elemzője.
Ma van a víz világnapja. Ennek kapcsán újra fókuszba került bolygónk talán legnagyobb kérdése, vagyis az, hogy lesz-e megfelelő mennyiségű tiszta édesvíz az emberiség hosszú távú fennmaradásához.
Az EP liberális frakciójának vezetője politikai trükknek nevezte a felfüggesztést. Guy Verhofstadt szerint a lépés következtében az EPP elvesztette az erkölcsi tekintélyét Európa vezetésére.
Kétlépcsős megközelítésről született megállapodás az európai uniós vezetők csütörtöki brüsszeli csúcstalálkozóján az Egyesült Királyság kilépési dátumának elhalasztása ügyében, attól függően, hogy jóváhagyja-e a brit parlament jövő héten a kiválási szerző
A kútnál lavórral álló szomjas afrikai kisgyerekek képe amolyan szomorú zsáner, minket nem érint, valójában meg se tudjuk érteni azt a világot.
A Fideszt nem zárták ki, a Fidesz nem lépett ki, de saját tagságát átmenetileg felfüggesztette az Európai Néppártban. Az EPP így nem követett el nyilvános öncsonkítást a májusi választások előtt.
Schengen nem halott, de kómában fekszik — ez a vélemény is megfogalmazódott már az EU-polgárok szabad határátkelését biztosítani hivatott övezet kapcsán.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Az ukrán elnök százmilliárd dollárért vetetne amerikai fegyvert az európaiakkal.
Már a legfelsőbb bíróság is jóváhagyta.
Figyelemre méltó összefüggésekre derült fény az Északi Áramlat felrobbantásával kapcsolatban.
Nincs összefüggésben a támadás a béketárgyalásokkal.
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
Nyilván egy milánói katolikus iskola fehér tanulója a tettes, vagy egy izlandi bálnavadász. Erre tessék!
A csaló páros annyi pénzt kért, hogy feljelentés lett a vége.
Marsai Viktor, a Migrációkutató Intézet igazgatója szerint Brüsszel eddig sem hatékony, sem hiteles választ nem adott az illegális migráció kihívásaira.
A kormány mostani rendelete szerint a következő öt évben további 41 ilyen beruházást fog támogatni az állam.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.