Szegény Orbán Viktor, szegény Fidesz! Ha némely földönkívüli épp most tévedt ide tanulmányozni az univerzumszerte híres illiberális demokráciát, s véletlenül ellenzéki lapokat olvas, ellenzéki politikusokat hallgat, lógó orral suhanhat vissza űrhajójával, mert a hírekből az derül ki számára, hogy a Fidesz elbukta a választást, Orbán Viktornak fájhat a feje, és egyébként is jaj a jobboldalnak! Persze a hivatalos eredmény szerint győzött a Fidesz, na de nem annyira, meg egyébként is, az ország majdnem fele nem is szavazott rájuk.
(Már várom, hogy ellenzéki nagyotmondóink harcosan lemondásra szólítják fel a német kancellárt és a francia elnököt, hiszen Merkelre a németek több mint hetven, Macronra a franciák majdnem nyolcvan százaléka nem szavazott.)
Na de hagyjuk is elsuhanni ufónkat a világűr mélyére, mely oly sötét, mint balos faliújság-készítő kisiparosok fejében a meg nem gondolt gondolatok, mert hiszen a Fidesz és Orbán Viktor köszöni szépen, jól vannak, van minek örülniük, kétségtelenül és vitathatatlanul fölényesen megnyerték ezt a választást az ország minden kis zugában is.
Néhány gondolatot azonban megér, mi történt a másik oldalon.
Mert fejfájásra ott van igazán okuk a pártok vezető politikusainak. Gyurcsány Ferenc végre elérte, amire évtizede vágyik: ő lett a baloldal vezetője, egyébként méltán, hiszen neki, nekik legalább volt valami mondanivalójuk, volt egy álmuk, amit belesúghattak az emberek fülébe, s még ha lázálom is, de: álom, ami a többi baloldali pártból tökéletesen hiányzott.
Az MSZP ugyan lehet, hogy álmodott valamit, csak miután az elmúlt éveket végigaludta, elfelejtett felébredni, hogy elmondja nekünk. S most úgy áll a dolog, hogy az utolsó, a rendszerváltáskor is létezett baloldali párt is oda kerül, ahova való, stílusosan szólva a történelem süllyesztőjébe. Kétségünk ne legyen, ezzel az eredménnyel Gyurcsány imádkozó sáskaként udvarolja körbe s falja fel a maradék baloldalt, MSZP-stül, párbeszédestül, s ki-kiharapja a legjobb falatokat a széthulló LMP-ből és talán a Jobbikból is.
