Puha célpontok (2.)
Az iszlám világ 57 állama adja a világ GDP-jének kevesebb mint 8 százalékát, és ha ebből az országcsoportból kivesszük a kőolajban és/vagy földgázban gazdag államok adatait, akkor az eredmény még elszomorítóbb.
Az iszlám világ 57 állama adja a világ GDP-jének kevesebb mint 8 százalékát, és ha ebből az országcsoportból kivesszük a kőolajban és/vagy földgázban gazdag államok adatait, akkor az eredmény még elszomorítóbb.
Ősszel rá kell kapcsolni az aláírásgyűjtésre ahhoz az európai polgári kezdeményezéshez, amely több uniós pénzt juttatna az EU-tagországokban kisebbségben élő közösségeknek – jelentette ki a Magyar Hírlapnak nyilatkozva Csóti György, a Kisebbségi Jogvédő I
Szokás beszélni Európa szerencsésebb feléről, amely mindig az, ahol a havi fizetés átlagosan magasabb, mint a szerencsétlenebb oldalon, a régi vasfüggönyön túl, nálunk.
Az Európai Bizottság leköszönő elnöke már nem változik meg: ő valóban az Európai Egyesült Államok híve volt és maradt a mai napig.
A magyarok küldetése, hogy megmutassák a világnak, milyen a keresztény szabadság eszményére épített élet – mondta szombaton a miniszterelnök, a Keresztény Értelmiségiek Szövetségének XII. kongresszusán.
Az ISIS-ben folyik a harc a hatalomért, valamint a vita arról, hogy hol, milyen támadásokat hajtsanak végre. Európában ugyanakkor megerősödtek a rendvédelmi szervezetek.
Többen felmelegítenék a migránskvótákat, holott ez az elosztási mechanizmus korábban sem működött, Európa nagy részén pedig már nem szeretnének újabb migránsokat látni – közölte meg Horváth József.
Szakítanunk kell azzal a nézettel, amely szerint az alapító atyák, az unió létrehozói alulról építkező, a nemzetek szuverenitására épülő, konföderatív európai közösség létrehozásában gondolkodtak.
A magyar kormány célja, hogy Magyarország Európa öt legversenyképesebb és legélhetőbb országa közé kerüljön 2030-ra – mondta az államtitkár.
A házelnök köszönetet mondott a keresztény értelmiségnek, hogy megtanít arra, miként kell olvasni az idők jeleit, hogy „mindig különbséget tudjunk tenni jó és rossz, hűség és hűtlenség, erény és bűn között”.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Egyre több spanyol turista érkezik.
A Liverpool szombaton, a negyedosztályú Accrington Stanley ellen kezdi meg az FA-kupa küzdelmeit.
Mintegy 1400 milliárdnyi forrást jut el a cégekhez.
Vizsgálják a baleset körülményeit.
Bogdán Ádám azon magyar futballisták közé tartozik, akik összefutottak a pályán a Fradi új edzőjével.
Az orosz légierő Szu–35Sz vadászgépei kulcsszerepet játszanak a Kurszki régióban zajló katonai műveletek során, biztosítva a bombázók védelmét az ukrán erőkkel szemben.
Több pénz marad a családoknál. Összeszedtük a legfontosabb intézkedéseket.
Elég volt! Meddig tűrjük még?
Ritkaság, hogy ne jelentkezzen a telitalálatos szelvény tulajdonosa.
Őrizetben van egy férfi, aki feltehetően szándékosan okozta a szinte megfékezhetetlen Los Angeles-i tüzet.
Északkeleti szomszédunkhoz már eddig is euró- és dollárszázmilliárdos tételek mentek, de még ennél is sokkal több kellene.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.