Az év hala a fokozottan védett lápi póc lett
A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a csapósügér lett a második, a selymes durbincs pedig a harmadik.
A Magyar Haltani Társaság közönségszavazásán a csapósügér lett a második, a selymes durbincs pedig a harmadik.

Két éve a vörösszárnyú keszeg kapta az Év hala címet, 2020-ban a süllő büszkélkedhetett ezzel.

A süllő lett a 2020-as év hala. A Magyar Haltani Társaság honlapján szervezett szavazáson 14642 szavazat alapján dőlt el, hogy a választható három őshonos jelölt közül melyik viselheti az Év hala címet.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Egyre több a globalista szál a Tisza Párt körül.

A miniszterelnök ugyanakkor figyelmeztetett, a tervnek van négy alapfeltétele.

A politikus szerint április 12-e közeledtével egyre inkább látszik Magyar Péter bukása.

Ez már csak így megy.

Európa figyelmeztetést adott ki.

A szervezett bűnözés külföldön toboroz fiatalokat arra, hogy bűncselekményeket kövessenek el Németországban – közölte a berlini rendőrfőnök.

Szijjártó Péter közösségi oldalán osztott meg egy videót.

November vége óta először kikapott a Manchester City.

A katari Nasszer-al-Attijah a második alkalommal már győzelemre vitte a Sandridert.

A Blackburn legjobbja volt a magyar válogatott kapus, klubja is kiemelte a bravúrját.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.