Exit poll: a kormányzó jobbközép nyert a horvátországi választásokon
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Horvát Demokratikus Közösség nem tud egyedül kormányt alakítani.
Egyelőre úgy tűnik, hogy a Horvát Demokratikus Közösség nem tud egyedül kormányt alakítani.

Az exit poll adatok szerint – a várakozásoknak megfelelően – Zoran Milanovic volt horvát kormányfő, a Szociáldemokrata Párt (SDP) jelöltje és Kolinda Grabar-Kitarovic hivatalban lévő államfő, a jobbközép Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) jelöltje jut tov
A Boris Johnson vezette pártnak 368 széket jósolnak a 650 fős londoni alsóházban, ami jóval több a parlamenti többséghez szükséges 326 mandátumnál.
A második helyen a jobboldali Alternatíva Németországnak (AfD) végzett, 23,7-24 százalék körüli eredménnyel, ami több mint a duplája az öt évvel ezelőtti 10,6 százaléknak.
Több exit poll szerint is elsöprő győzelemre számíthat a tunéziai elnökválasztás vasárnap tartott második fordulójában Kaisz Szaíd jogászprofesszor: a választóhelyiségeket elhagyók körében végzett felmérések szerint a szavazatok több mint 70 százalékát ka
A legnagyobb mértékben az AfD erősödött meg, és mindkét tartományban a második helyen végzett: Brandenburgban a szavazatok 22-24,5, Szászországban a 27,5 százalékát szerezték meg.
Az elnök pártjára a választáson részt vevők 43,9 százaléka szavazhatott. A második helyen a Medvedcsuk által irányított Ellenzéki Platform – Életért párt végzett 11,5 százalékkal az exit poll szerint.

A Volodimir Zelenszkij ukrán elnök mögött álló Nép Szolgája (Szluha Narodu) párt toronymagasan nyerte a vasárnap megtartott előrehozott parlamenti választást Ukrajnában az esti urnazárás után közzétett exit poll-felmérések szerint.
Az Új Demokrácia a szavazatok 38-42 százalékát szerezhette meg, míg az eddig kormányzó Radikális Baloldal Koalíciója 26,5-30,5 százalékkal a második helyre szorult.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A gyanú szerint megölt egy 28 éves nőt a horvátországi Muraszerdahelyen.

A becsmérlő megjegyzésre válaszolt Szentkirályi Alexandra.

Ott a pont – osztotta meg a Fidesz frakcióvezetője egy tiktoker videóját.

A Fidesz–KDNP kommunikációs igazgatója bemutatta, hogyan mentek feledésbe a parázs viták.

A Hezbollah szerint az elnök engedményt tett Izraelnek.

A frontokon továbbra sincs látványos fordulat.

Ezeket a kérdéseket járta körbe a Mandiner Erőtér című geopolitikai elemzőműsorában a házigazda, Pócza István és állandó vendégei, Horváth József és Földi László.

Washingtonban pénteken elkészítették jövő évi világbajnokság csoportbeosztását.

Az Egyesült Államok új nemzetbiztonsági stratégiája nem kertel: az Európai Unió birodalmi törekvései teljes kulturális összeomlásához vezethetnek.

A XVI. kerület polgármestere szerint már most jobban és olcsóbban végzik el a munkát, gyakran a főváros helyett is.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.