Agyi ödémát kapott, SMS-ben köszönt el feleségétől a hegymászó + fotó
A hegyről már nem tudott lejönni a hegymászó, felesége az interneten emlékezett meg róla.
A hegyről már nem tudott lejönni a hegymászó, felesége az interneten emlékezett meg róla.
A Hír TV kamerája rögzítette, amikor a Mount Everestre indult hegymászó telefonon számolt be az állapotáról.
Az ukrán first lady-ről a Time magazin összeállításában Joe Biden felesége írt.
Ritkán mutatkoznak együtt.
Az egykori Csehszlovákiában született Ivana 1977-ben házasodott össze a volt amerikai elnökkel.
Pedig csakugyan egyfajta örök szerelem lehetett volna. Legalábbis annak készült.
Legutóbb egy baranyai férj támadt féltékenységből ismerősére, életveszélyesen megsebesítve az áldozatot.
A túlzsúfolt toulouse-i börtönben a rabok 40 százaléka bevándorló · Franciaország nemzeti ünnepén maszk nélkül vonult a francia elnök felesége · Húszcentis műpénisszel, női mellekkel felszerelt szivárványszínű majomjelmezben jelent meg a felolvasó a kisgy
Nem kapkodta el az esküvőt, nem éppen egy villámrandi utáni hirtelen érzelmek terelték az oltárhoz.
Bővítették a svéd gyermekvédelmi törvényt; életveszélyesek a közutak Rómában. Leváltották a nagykövetet a felesége verekedése miatt; a bíróság elítélte a katalóniai terrortámadások három elkövetőjét.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Soros organizations have taken legal action to challenge the ban on the pro-LGBTQI demonstration on June 1.
A tüntetők népszavazást követelnek Bulgáriában, míg a kormány kitart az euró 2026-os bevezetése mellett.
A manchesteriek mélyen a zsebükbe nyúltak: hatalmas összeget fizettek ki a brazil támadóért.
A húzás nem jött be, mert a franciák még érmet sem tudtak nyerni a női kézilabda BL négyes döntőjében.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
Tombol a kettős mérce.
Kevés kortárs magyar könyvsorozat gyakorolt akkora hatást a hazai olvasóközönségre, mint Bán Mór monumentális Hunyadi-regénysorozata. A történelmi eposz nemcsak a könyvesboltok polcain aratott sikert, hanem a képernyőkön is rögtön meghódította a közönséget.
Elővigyázatosságból döntöttek így a szakemberek, miután süllyedést tapasztaltak vasárnap a Dózsa-bánya fölött.
Oscar Piastri nyerte a Forma–1-es Spanyol Nagydíjat Lando Norris előtt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.