Új gyíkfajt azonosítottak egy megkövesedett dinoszaurusz gyomrában
Egy eddig ismeretlen gyíkfajt azonosítottak kínai kutatók a kréta időszak hajnalán élő repülő dinoszaurusz, a Microraptor egy megkövesedett példányának gyomrában.
Egy eddig ismeretlen gyíkfajt azonosítottak kínai kutatók a kréta időszak hajnalán élő repülő dinoszaurusz, a Microraptor egy megkövesedett példányának gyomrában.

Dél-koreai csillagászoknak első ízben sikerült felfedezniük egy potenciálisan veszélyes aszteroidát (PHA) – jelentette be kedden a kelet-ázsiai ország állami csillagászati intézete, hozzátéve, hogy a kisbolygó és a Föld összeütközésének esélye ugyanakkor
Az eddigieknél hatékonyabban lehet hidrogéngázt előállítani zöldalgák segítségével a Magyar Tudományos Akadémia Szegedi Biológiai Kutatóközpontjában (MTA SZBK) kifejlesztett új módszer segítségével, egyelőre laboratóriumi körülmények között.
Nagyjából 17 ezer éves cseréptöredékeket tártak fel a régészek a dél-kínai Kuangtung tartományban.
Kutatók részletes vizsgálatoknak vetették alá a legősibb tojáshéjak szerkezetét, amelyből kiderült: a tojásrakó szárazföldi gerincesek evolúciójuk első 120 millió évében nagy valószínűséggel kizárólag lágy héjú tojásokat raktak, ami megmagyarázza a tojásm
Egy eddig ismeretlen, wallaby kenguru méretű, növényevő dinoszauruszt azonosítottak a kutatók öt megkövesedett felső állkapocs alapján a délkelet-ausztráliai Victoria államban.
Egy építészeti elemeket gyártó műhely maradványait fedezték fel egyiptomi és svéd régészek a felső-egyiptomi Asszuán kormányzóságban – jelentette be kedden az észak-afrikai ország régiségügyi minisztériuma.
A hajdani Inka Birodalom egy előkelőségének sírhelyét tárták fel a régészek Peru északi részén.
Egy apró termetű, „titokzatos” új békafajt fedeztek fel a kutatók az India nyugati részén lévő hegyvonulat, a Nyugati-Ghátok területén.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

A politika nem játszótér, különösen nem ezekben a veszélyes, háborús időkben, üzente a fővárosi Fidesz frakcióvezetője.

Manfred Weber kijelentései azt mutatják: az uniós elit a Tisza Párttól várja az akadályok eltüntetését.

A Fidesz a biztos választás – hangsúlyozta a politikus.

Vannak olyan fővonalak, ahol ötven perccel nőtt a menetidő.

Az amerikai elnök levélben hívta meg a gázai Béketanácsba a magyar miniszterelnököt.

Trump elnök felkért, hogy csatlakozzunk a Béketanács munkájához, alapítóként. Elnök úr megtisztelő felkérését természetesen elfogadtuk – fogalmazott Orbán Viktor.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter erről a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában beszélt.

Ha ez nem világos bizonyíték, akkor mi?

Tisza is “the Hungarian outpost of Europe’s pro-war camp,” the prime minister’s political director wrote.

Riválisa elsodorta a Fradi rövidpályás gyorskorcsolyázóját, aki a palánkba csapódott az Európa-bajnokságon.

Az új díjtermékekből a tavalyi évben átlagosan már csaknem egymillió darab fogyott havonta.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.