Folyamatosan romlik a Joe Biden vezette adminisztráció népszerűsége
Saját pártján belül a szavazók csupán 49 százaléka támogatja az amerikai elnököt.
Saját pártján belül a szavazók csupán 49 százaléka támogatja az amerikai elnököt.
Az elmúlt hónapokban jelentősen csökkent azok aránya Ukrajnában, akik a nyugati segítségben bíznak.
Azon is változtatnának, hogy ne a szerek piaci értéke, hanem azok romboló hatása szerint sújtson le a törvény szigora – derült ki a Drogkutató Intézet felméréséből.
Egy új felmérés szerint a németek a legtöbb miniszterrel elégedetlenek.
Egyre nagyobb gondot okoz a migráció, és ezzel a franciák kétharmada egyet is ért.
Egy felmérés rámutatott, hogy az amerikaiak egyre inkább meghazudtolják a híreket.
De akkor mit?
Az ukrajnai háború számos kérdésében eltérő álláspontokat képvisel a magyar és a lengyel lakosság.
A német többségi pártok megfogadták, hogy „tűzfalat” húznak fel a jobboldali párt köré, de ez kezd leomlani.
A lakosság megelégelte, hogy ugyanannyi bevándorlót fogadjanak be, mint korábban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Faluvégi Dorottya is arra kéri a Ludwigsburg szurkolóit, hogy támogasság a csapatot az ETO ellen
A magyar teniszező életében először jutott ATP-tornán elődöntőbe, ahol Alexander Zverev vár rá.
A kormányfő szerint az amerikai kormánnyal már folynak a tárgyalások, amelyeknek akár már fél év múlva lehetnek kézzel fogható eredményei.
Bécsben már a diákok csaknem fele muszlim.
A Svenk szombati adásában a Csongor és Tünde.
Az Egyesült Államok elnöke megosztott egy fotót az illegális bevándorlóként az Egyesült Államokba került bűnözőről Kilmar Abrego Garciáról.
Deák Dániel szerint a tiszás rajongotáborrá vált balliberális nyilvánosság egyszerűen nem talál fogást a miniszterelnök csütörtöki interjúján.
A Svenk szombati adásában a Csongor és Tünde.
Az Egyesült Államok elnöke megosztott egy fotót az illegális bevándorlóként az Egyesült Államokba került bűnözőről Kilmar Abrego Garciáról.
Deák Dániel szerint a tiszás rajongotáborrá vált balliberális nyilvánosság egyszerűen nem talál fogást a miniszterelnök csütörtöki interjúján.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.