Parancsra állították le a Fenyő-ügyet
Soha, egyetlen pillanatban sem merült fel, hogy Fenyő János meggyilkolásához orosz vagy ukrán bűnözőknek közük volna vagy hogy üzletelt volna velük – mondta a nyomozást ismerő informátorunk.
Soha, egyetlen pillanatban sem merült fel, hogy Fenyő János meggyilkolásához orosz vagy ukrán bűnözőknek közük volna vagy hogy üzletelt volna velük – mondta a nyomozást ismerő informátorunk.

Emlékezetes, a Fővárosi Főügyészség felbujtóként, előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg a kilencvenes évek meghatározó médiavállalkozóját.

Hiába bízott abban Gyárfás Tamás, hogy nem jut el vádemelésig az ellene indult büntetőeljárás, az ügyészség felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberöléssel vádolta meg a sportvezetőt.

Felbujtóként előre kitervelten elkövetett emberölés bűntette miatt emelt vádat ma a Fővárosi Főügyészség Gyárfás Tamás ellen – közölte a Magyar Nemzettel Ibolya Tibor fővárosi főügyész.

Kísérteties hasonlóságok fedezhetők fel Olof Palme svéd miniszterelnök lelövésének, illetve Fenyő János meggyilkolásának körülményei, illetve a nyomozás részleteinek vizsgálata során.

Bánáti János megbízásának megszűnése nyomán a Gyárfás Tamást a továbbiakban Zamecsnik Péter védi, aki még április elején kapott meghatalmazást a Nemzetközi Úszószövetség alelnökétől.

A nyomozás során tett tanúvallomások szólnak arról, hogy Fenyő János 1998-ra elvesztette a politikai támogatottságát, amit a kormányzó szocialista-liberális kormány biztosított neki.

Gyárfás Tamás ellen nem lenne szabad vádat emelnie az ügyészségnek, mert a rendelkezésre álló bizonyítékok még a megalapozott gyanúhoz is gyengék – szögezte le Zamecsnik Péter.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kocsi Máté otthonába érkezett a Lázárinfó.

Fontos intézkedések lépnek életbe január elsejétől.

Közösségi oldalán üzent a magyar kutatóűrhajós.

A különböző egészségügyi időpontokra szükséges várakozási időt próbálja csökkenteni a jogalkotó.

A tartalékosok száma 2031-ben körülbelül egymillió lesz.

Háborúra készül Berlin.

Készek és hajlandók a listát tovább bővíteni.

Rekordköltést hozott a Black Friday Magyarországon.

Egyre többen mennek fagyoskodni, ahelyett, hogy a trópusokon múlatnák az időt.

Vastagbélrákban szenvedett, a golf előtt profi baseballjátékos volt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.