Csupán egy új fertőzöttet azonosítottak Lettországban
A balti államban eddig 1009-en fertőződtek meg, 662-en meggyógyultak, 19-en elhunytak.
A balti államban eddig 1009-en fertőződtek meg, 662-en meggyógyultak, 19-en elhunytak.
A kormánytól kapott utalványok 97 százalékát már fel is használták a nyugdíjasok – mondta Fónagy János.
A diagnosztizált esetek száma nem pontos adat, mert az egyes országokban korlátozott a tesztek száma.
A védekezés második szakaszában vagyunk. Ez nem a járvány végét jelenti, hiszen a vírus továbbra is terjed.
Huszonnégy óra leforgása alatt 46 ember vesztette életét a fertőzésben, 24-en közülük idősek otthonában.
Eredményesen küzdöttünk a járvány ellen, így újraindulhat az élet az ország egész területén.
A COVID-19 vírus okozta betegségből felgyógyultak száma immár meghaladta az 1,6 milliót.
Elhunyt újabb 3 idős krónikus beteg, 1396-an viszont már gyógyultan távoztak a kórházból.
Újabb magyar állampolgároknál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést és elhunyt 6 idős krónikus beteg.
A legtöbb halálos áldozata a SARS-CoV-2-vírus okozta Covid-19 nevű betegségnek az Egyesült Államokban van.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A miniszterelnök azonnali kérdésekre válaszol a Parlamentben.
Minden a kormánypártok mellett szól a baloldallal szemben, mind szakmai, mind morális szempontból.
Két eszmetörténészünk, Megadja Gábor és Molnár Attila Károly részletesen kifejtette, miként látja a kérdést.
Magyar Péter honvédelmi szakértője szerint a kérdés az lesz, hogy a rendőrök és a katonák hova állnak majd egy ilyen helyzetben.
Trump a frontvonalak mentén húzná meg a béke határait.
Újra és újra napirendre kerül a kötelező sorkatonaság bevezetése.
Így jár az, aki háborúpárti álláspontot képvisel, aki szítja a háborús feszültséget – fogalmazott a külügyminiszter.
Október 20. és november 5. között még lehet szavazni, hogy ki nyerje a közönségdíjat.
Megszólalt a klub egyik olyan edzője, akinél nagyobb sikereket alig ért el valaki a Mersey partján. Ráadásul nem akármit mondott.
Tökéletes energiaforrást biztosítanak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.