Megtorlással fenyeget Irán, amire megtorlás lesz a válasz
Miközben Irán még Kászem Szolejmanit gyászolja és a bosszú legkülönbözőbb formáit ígéri, az egész világ lélegzet-visszafojtva várja, hogy mikor és hogyan érkezik a válaszcsapás.
Miközben Irán még Kászem Szolejmanit gyászolja és a bosszú legkülönbözőbb formáit ígéri, az egész világ lélegzet-visszafojtva várja, hogy mikor és hogyan érkezik a válaszcsapás.
Irán azt tervezi, hogy az USA szárazföldi hadseregét terrorszervezetté nyilvánítja. Magyarán kilövési engedélyt kap mindenki, hogy lelőjön egy amerikai katonát, legalábbis Irántól.
Jens Stoltenberg NATO-főtitkár azt követően döntött a tanács rendkívüli ülésének összehívásáról, miután megbeszélést folytatott a 29 szövetséges tagállam képviselőivel.
Idén összesen már több mint 21 ezer határsértő érkezett Bosznia-Hercegovinába, Nermin Kljajić, az Una Sana Kanton belügyminisztere szerint ebből is látszik, hogy jelentősen nőtt a nyomás tavalyhoz képest.
A pakisztáni külügyminisztérium levélben kérte az ENSZ Biztonsági Tanácsának sürgős összehívását az Iszlámábád és Újdelhi között Kasmír ügyében kiéleződött feszültség miatt – jelentették hírügynökségek szerdán.
A Macron francia elnök által aláírt digitális adótörvény a nagy amerikai tech-vállalatokat érinti, köztük az Alphabet leányvállalatát, a Google-t, vagy az Amazon internetes kereskedőcéget.
Három iráni hajó szerdán megpróbálta megakadályozni, hogy a BP brit olajtársaság által üzemeltetett tartályhajó, a British Heritage áthaladjon a Hormuzi-szoroson.
A Kereskedelmi Dolgozók Független Szakszervezetének elnöke szerint a működési problémák mellett a a dolgozók túlterheltsége is feszültségeket kelt.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Amerikában történt egy békepárti helyes váltás, Brüsszelben meg még nem – fogalmazott a Fidesz-KDNP kommunikációs igazgatója.
A HBO Max júniusi kínálata bőven tartogat izgalmat: visszatér Az aranykor új évada, jön egy sokkoló sorozat, egy magyar popsztár útját követő rendhagyó dokumentumfilm, de Jason Momoa is megérkezik a Minecraft világába.
A gyanúsított elmenekült, szabadlábon van.
Az állampolgárságot leggyakrabban szíriaiak szerezték meg.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
Tombol a kettős mérce.
According to the Republican Congressman from Ohio, Hungary serves as an inspiration to the world because it has defended its culture and history.
A véleménynyilvánító szavazás célja, hogy a választók döntsenek: szeretnék-e, hogy Ukrajna csatlakozzon az Európai Unióhoz.
A telefonbeszélgetések hasznosak és eredményesek voltak.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.