Fertőzöttnek bizonyult az a négy fős taiwani turistacsalád is, amely pénteken hagyta el Olaszországot: Taiwan hatóságai közölték, hogy a szülők és a két gyerek is hazaérkezéskor pozitívnak bizonyult, ezért kórházban ápolják őket. Az olasz egészségügyi szervek a család olaszországi útvonalát követve igyekeznek ellenőrizni mindazokat, akik kapcsolatba kerültek velük.
Virginia Raggi római főpolgármester elítélte az olasz fővárosban élő kínai közösség tagjait ért verbális támadást. Olasz fiatalok agresszíven léptek fel utcán sétáló kínaiakkal szemben, azt kiabálva nekik, hogy fertőzöttek, és takarodjanak Olaszországból.
A milánói idegenforgalmi hivatal adatai szerint az új koronavírus miatti félelem máris több mint 5 millió eurós kiesést okozott az északolasz városban, amely a kínai turisták leglátogatottabb olaszországi állomásának számít.
Évente több mint 450 ezer kínai érkezik Milánóba, ebből valamivel több mint 40 ezer februárban. Kevesebb látogatótól tartanak a velencei karneválon is.



















Szóljon hozzá!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!