TikTok-kihívás miatt vesztette életét a tizenöt éves fiú
A „fojtogatós játékként” elhíresült kihívás időről időre újra lendületet kap, a célja, hogy ájulásközeli állapotba jussanak a gyerekek.
A „fojtogatós játékként” elhíresült kihívás időről időre újra lendületet kap, a célja, hogy ájulásközeli állapotba jussanak a gyerekek.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Magyar Péter hiába magyarázkodik, a tiszás baloldali megszorító csomag egyik jegyzője egyértelműen fogalmaz.

Gulyás Gergely a Tisza Párt népnyúzó, megszorító terveiről beszélt az Alapjogokért Központ évzáró rendezvényén.

A kisgyermekek énekelve várták a nagyszakállút.

Boldog Mikulást kívánt Orbán Viktor minden gyermeknek

Utcára vonultak a tiltakozó diákok pénteken.

Kilövési engedélyről és selyemzsinórról beszélnek a világsajtóban.

Rusztem Umerov árult el részleteket.

Régi idők ünnepe új köntösben.

A konstrukció a bevezetése óta már több mint 12 ezer igénylésnél tart, összértéke pedig elérte a 661 milliárd forintot.

Többször felmerült már, hogy aprócskának számító termőterületünkre tekintettel az egyes fajták, bortípusok legjobbjai számára érdemes lenne borvidékek felett átívelő eredetvédelmi és minőségi kategóriát létrehozni.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.