Uniós pénzosztás ideológiai alapon
Karácsony Gergely zuglói fejlesztési teljesítménye, amely úgy összegezhető, hogy a városrész nem tudott élni a fejlesztési forrásokkal, szinte mindenről lemaradt.
Karácsony Gergely zuglói fejlesztési teljesítménye, amely úgy összegezhető, hogy a városrész nem tudott élni a fejlesztési forrásokkal, szinte mindenről lemaradt.

Elmondta: jövő januárban megkezdi működését a Nemzeti Tudománypolitikai Tanács, amelynek fontos szerepe lesz a kutatás-fejlesztési és innovációs stratégia véglegesítésében.
Az szja-nak az az egy százaléka, amelyet civil szervezeteknek adhatnak, de nem rendelkeznek róla, automatikusan az alapba kerül, ennek köszönhető a forrásbővülés.
A Fidesz EP-képviselője Strasbourgban arra emlékeztetett, hogy a 2020-as uniós költségvetés a jelenlegi hét éves pénzügyi ciklus utolsó költségvetése.
A kormányzati politika az adócsökkentés révén több forrást hagy a vállalkozásoknál, amelyből a cégek fejlesztésre, bővítésre, bérnövelésre tudnak fordítani – mondta a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Meg kell tartani a Közös Agrárpolitika forrásait és el kell érni a gazdabarát, egyszerű szabályozást – mondta az agrárminiszter.
A kormány célja ezen fejlesztésekkel, hogy a lehető legközelebb biztosítson bölcsődei elhelyezést a dolgozni szándékozó kisgyermekes szülőknek.
Az uniós alap 203,5 millió euró összegű forrást biztosít az M8-as autópálya egyik szakaszának építéséhez, hogy Magyarország és az ausztriai Graz között javuljon a közúti összeköttetés minősége.
A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara és a Magosz a migrációs helyzet kezelését demográfiai és társadalmi problémának tartja, ezért úgy vélik, az nem terhelheti az agrárköltségvetést.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Szagoljon, mielőtt iszik.

A tiszás aktivista a gyöngyösi Lázárinfó rendbontásának egyik fő szervezője.

Növekvő fertőzésekre figyelmeztet az NNGYK.

A régi kihívó olyan, mint az új. De mégsem.

Itt vannak a részletek.

Újabb diplomáciai előrelépés a háborúban.

Válságban Kijev, megérkezett a lengyel miniszterelnök.

Lekerült a földbe az első beton a paksi bővítés során.

A család kérése, hogy mindenki egy szál virággal búcsúzzon Aknay Jánostól.

Fotókat is megosztottak a stúdióból.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.