Sarkozy támaszthatja fel a Köztársaságiakat
Nicolas Sarkozy nagypolitikába való visszatérése foglalkoztatja a francia sajtót a volt köztársasági elnök ma megjelenő könyve kapcsán.
Nicolas Sarkozy nagypolitikába való visszatérése foglalkoztatja a francia sajtót a volt köztársasági elnök ma megjelenő könyve kapcsán.
Rémy Heitz párizsi államügyész közleményében azt írta: az eddig lefolytatott nyomozás során nem sikerült még meghatározni a tűz okát.
Véletlenül megtalálták egy poros templomi raktárban a Notre-Dame tűzvészben összetört kétméteres órájának 19. századi másolatát, melynek alapján restaurálni lehet az értékes darabot.
Továbbra sem találják azt a férfit, aki három nappal ezelőtt feltételezhetően a Loire folyóba esett a nyugat-franciaországi Nantes-ban, amikor a rendőrség a Zene Ünnepe végén vitatott módon feloszlatta a bulizó fiatalokat.
A párizsi prefektúra közleménye szerint „júniusban precedens nélküli kánikula lesz Párizsban” a héten, a melegrekordok várhatóan megdőlnek.
Egyelőre 13 megyében kétezer önkéntes diák jelentkezett a katonaságpótlóba, amit 2021-től országosan kötelezővé tennének Franciaországban.
Néhány óráig élvezhette a szabadságot az ETA (Baszkföld és Szabadság) terrorszervezet egykori vezetője, akit a szabadlábra helyezés után röviddel újra letartóztattak a francia hatóságok szerdán.
Ismét őrizetbe vették szerda este Párizsban a Baszk Haza és Szabadság (ETA) szeparatista szervezet egykori vezetőjét, akinek szabadlábra helyezését egészségi okok miatt néhány órával korábban elrendelte a francia igazságszolgáltatás.
A bevándorlók a Sainte-Genevieve de la Plaine nevű templom előtt felállított mintegy száz sátorban éltek, nem messze a párizsi körgyűrűtől.
Szerda hajnalban elhagyta a francia rendőrség Korrupcióellenes Hivatalának épületét Michel Platini, az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) korábbi elnöke, akit kedden hallgattak ki a 2022-es, végül Katarnak ítélt világbajnokság helyszínének kijelölése sorá
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
A háborús felek nem akarnak tűzszünetet – mutatott rá Menczer Tamás.
Gróf Bethlen Istvánra emlékeztek születésének 150. évfordulóján.
A baloldali polgármester már az első nap magához ragadta a irányítást.
A szavazást az ellenzéki baloldali Új Népfront nevű pártszövetség kezdeményezte.
A háromszintes új kórházi épületben összesen 112 ágyon zajlik majd a gyógyítás.
Míg a miniszterelnök több tucat kérdésre válaszolt, Magyar Péter megfutamodott a sajtó elől.
Év elején láttak munkához a Klauzál téren.
Ki az a Gyekiczki Márton, aki botrányt okozott Orbán strasbourgi sajtótájékoztatóján? – kérdezi a 444.
Európa versenyképessége Brüsszel rossz döntései miatt meggyengült.
Örményország már októberben kész aláírni a dokumentumot.
A marokkói kormány komoly küzdelmet folytat az embercsempész-hálózatok ellen.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.