Szófia elpuskázta az esélyét
A brüsszeli háttéralkuk során Bulgáriának komoly esélye volt megszerezni az EU valamelyik kulcspozícióját, de végül mindegyikről lemaradt.
A brüsszeli háttéralkuk során Bulgáriának komoly esélye volt megszerezni az EU valamelyik kulcspozícióját, de végül mindegyikről lemaradt.

A „centrista” az udvariasabb kifejezés az elvtelenre. A középen állást leginkább a francia elnök tette saját maga és pártja ideológiájává, de Angela Merkel is ezt vallja már évek óta.

A csúcsjelölti rendszer jogállamisági problémákat vetett föl, de sikerült megakadályozni, hogy alkalmatlan jelöltek kerüljenek az európai toppozíciókba – mondta a Kormányinfón Miniszterelnökséget vezető miniszter.

Szánthó Miklós, az Alapjogokért Központ igazgatója egy tegnapi sajtótájékoztatón a konszenzusra leginkább alkalmasnak nevezte az uniós intézmények élére került új vezetőket.

A baloldali David-Maria Sassoli európai parlamenti elnökké választásával az uniós puzzle utolsó darabja is a helyére került tegnap. A megbízatása két és fél évre szól.

2019-ben a V4 tanítja demokráciára a nyugati elitet, nem túl sok sikerrel, de örömteli, hogy ez a négy ország képes volt a nyugat-európai elit játékszerét, a csúcsjelölti rendszert kikezdeni és bedönteni.

A piros fejű Schulz, a magyar kormányfő egyik legádázabb politikai ellenfele hirtelen felindulásában kimondta az igazat: az Európai Bizottság elnöki posztjáért folyó csatát Orbán Viktorék nyerték.
Orbán Viktor nagy győzelmet aratott, amikor eldőlt, nem a korábbi csúcsjelöltek Weber vagy Timmermans, hanem Ursula von der Leyen lehet az Európai Bizottság következő elnöke.

Mateusz Morawiecki a „szélsőbaloldal radikális jelöltjének”, megosztó személyiségnek nevezte Frans Timmermans szociáldemokrata listavezetőt.
Félbeszakadt az Európai Tanács tisztújításról szóló ülése kedden, mert bár már egyértelműen támogatta mindenki azt az új elképzelést, hogy Ursula von der Leyen német védelmi miniszter legyen az Európai Bizottság következő elnöke, végül Angela Merkel német



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kibővítik a programot.

Minden információ megtalálható a honlapon az április 12-ei országgyűlési választásról.

Kormányinfón ismerteti a szerdai kormányülésen meghozott döntéseket Gulyás Gergely és Vitályos Eszter.

A katasztrófavédelem munkatársai folyamatosan dolgoznak.

Fokozódik az európai katonai jelenlét az Arktiszon.

Veszélyben a városok!

Ideiglenesen lezárták az iráni légteret.

A nyugdíjak harmadát készpénzben veszik fel.

Idén tovább nőnek az őstermelők adókedvezményei.

Marozsán Fábián és Fucsovics Márton is magasabban rangsorolt ellenféllel kezd.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.