A V4 határozott fellépése Weber után megbuktatta Timmermanst is
Térségünk országai a sikeres érdekérvényesítés révén egy olyan csomagot tettek az unió asztalára, ami egyre több állam számára elfogadható.
Térségünk országai a sikeres érdekérvényesítés révén egy olyan csomagot tettek az unió asztalára, ami egyre több állam számára elfogadható.

Markus Ferber befolyásos CSU-politikus szerint túlzás, hogy az EU állam- és kormányfői akarják megmondani, ki legyen az EP elnöke, illetve hogy a választási vesztesekből győztesek lesznek.

Németország és Franciaország is konszenzusra jutott arról, hogy támogatják Ursula von der Leyen német védelmi miniszter jelölését az Európai Bizottság következő elnöki tisztségére.

A tagállami állam- és kormányfők ma reggel folytatják a tárgyalásokat az uniós csúcspozíciók ügyében, miután vasárnap este harmadszori nekifutásra sem sikerült megegyezniük.

Megérkezett Merkel, aki a német szocdemekkel együtt a legnagyobbat bukta a választásokon, és beállt Timmermans mögé. És ezt elnevezték kompromisszumos megoldásnak.

A visegrádi négyek (Szlovákia, Csehország, Lengyelország, Magyarország – V4) megkerülésével nem lehet döntést hozni – jelentette ki Kovács Zoltán nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkár az M1 aktuális csatornán hétfő este.
Az Európai Néppártban (EPP) senki nem támogatta a szocialista Frans Timmermans európai bizottsági elnöki jelölését – értesült az MTI az EPP hétfői frakcióülésén történtekről.
A V4-ek azért nem támogatják Timmermans bizottsági elnöki jelölését, mert egy ideológiai harcos, és harcot folytat mindenki ellen, aki az ő gondolkodásától különböző módon látja a világot.

Maratoni – több mint 15 órán át tartó – tárgyalások után felfüggesztették a kormány- és államfők rendkívüli csúcstalálkozóját Brüsszelben.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Kormánykritikus cikkekkel komoly hirdetésbe fogtak a Facebookon.

Egyre több elszólás és önellentmondás lebbenti fel a fátylat a Tisza több száz oldalas gazdasági tervezetének keletkezéséről.

Hann Endre korábban már elismerte, hogy a felméréseik nem megbízhatók és befolyásolják a közvéleményt.

Kibővítik a programot.

Manfred Weber a Tiszán keresztül akarja növelni befolyását Budapesten.

A külügyminiszter figyelmeztet: már most megindult a politikai felkészítés a kudarcra.

Washington határozatlan időre leállítja a bevándorló vízumok feldolgozását.

If a puppet government comes to power, Hungarian money will end up in Ukraine.

A magyar válogatott Juhászt akár a forduló játékosának is megválaszthatják.

A Magyarország–Lengyelország kézilabda Eb-mérkőzést pénteken 20.30-kor rendezik Kristianstadban.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.