Javította idei és jövő évi magyar GDP-növekedési előrejelzését az IMF
A magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a Nemzetközi Valutaalap honlapján megjelent tanulmány szerint.
A magyar gazdaság idén 3,6 százalékkal, jövőre pedig 2,7 százalékkal nőhet a Nemzetközi Valutaalap honlapján megjelent tanulmány szerint.

2010 előtt, ha az állam pluszbevételt keresett, akkor azt jellemzően új adók kivetésével oldotta meg, amely elsősorban a kis lobbierővel bíró állampolgárokat és a kisebb vállalkozásokat terhelte.

A magyar kormány soha nem utasított vissza NATO-felkérést; amelyik békemisszióba hívták, abban mindig részt vállalt.
Várhatóan csütörtökön írja alá Washingtonban Szijjártó Péter külügyminiszter az amerikaikkal kötött védelmi együttműködési megállapodást, a DCA-t.

A háztartások megtakarítási tranzakciói a tavalyi évben 810 milliárd forinttal, 37,2 százalékkal tettek túl az előző évieken.
A külkereskedelmi termékforgalommal és az az államháztartás 2018-as GDP-arányos hiányával kapcsolatos adatokat közölte a statisztikai hivatal.
Mérföldkőhöz érkezett a hazai gazdaság, miután év elején teljesült a Magyar Nemzeti Bank (MNB) háromszázalékos középtávú inflációs célja. A jövőben az árstabilitás fenntartása lesz kiemelt feladat.

A kormányzat bevételeit a béremelkedéssel támogatott fogyasztás tovább generálja, és a vállalati beruházások is hozzájárulnak a GDP-bővüléséhez – mondta az államtitkár.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Hatos Pál művében nem hősöket kiált ki, vagy bűnösöket bélyegez meg. Recenziónk.

A Ruszin-Szendivel szembeni rendőrségi eljárás megszüntetése hatalmas pofon a normalitásnak.

Dánia, Norvégia és Svédország rendezi meg a 2026-os férfikézilabda Európa-bajnokságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.