Sínen van az idei költségvetés
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakulnak a költségvetési folyamatok: áprilisban 102,9 milliárdos többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt.
Az előzetes várakozásoknak megfelelően alakulnak a költségvetési folyamatok: áprilisban 102,9 milliárdos többlet keletkezett, ezzel a négyhavi hiány 39 milliárd forint volt.

Európa önmagában bonyolult kontinens, nem létezhet csak egyfajta gondolkodás benne – hangoztatta az igazságügyi miniszter.
A Központi Statisztikai Hivatal jelentése szerint márciusban az ipari termelés nyolc százalékkal múlta felül az egy évvel korábbit, az előző hónaphoz viszonyítva pedig egy százalékkal nőtt.

Az ipari termelés növekedési ütemének gyorsulása érdemben növelte a szektor hozzájárulását az első negyedévi GDP-növekedéshez – állapították meg az MTI-nek nyilatkozó elemzők a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) szerdán közölt adatait kommentálva.
A GDP idei növekedési ütemét a tavaly őszi jelentéshez képest 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra emelték, a jövő évit pedig 0,2 százalékponttal, 2,8 százalékra.
2013 és 2018 között a visegrádi országok gazdaságának kumulált növekedése közel 20 százalékos, ezen belül Magyarországé 20,6 százalékos volt.
Tavaly 27 százalékkal csökkentek globálisan a közvetlen külföldi beruházások (FDI), ez jelentős visszaesés, miközben itthon egy év leforgása alatt épp jelentősen megnőttek a beruházások.
Varga Mihály szerint még vannak növekedési tartalékok a gazdaságban, így a versenyképesség fokozása mellett a munkaerőpiacot is tovább vinné a teljes foglalkoztatottság irányába a kormányzat.

A 2019-2023-as konvergencia programban a kormány azzal számol, hogy a gazdaság növekedése a következő években is relatíve magas marad – mondta Varga Mihály pénzügyminiszter.

Négy százalékos vagy azt meghaladó növekedéssel számol a kormány 2023-ig az Európai Bizottsághoz benyújtott konvergenciaprogramjában.



A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Az egyéni jelöltek már ismertek, rövidesen napvilágot lát a Fidesz–KDNP választási listája is.

Függetlenek domináltak az év első voksolásain.

Orbán Viktor felidézte az emlékezetes pillanatokat.

A miniszterelnök szerint a higgadt magabiztosságra van most a legnagyobb szükség Magyarországon.

Összeállításunkban összegyűjtöttük, ki és miért méltatta a magyar miniszterelnököt.

Trump tervei az olajra fókuszálnak.

Az emberek nyíltan szembeszállnak a hatóságokkal, így pár szerencsés megmenekül az elhurcolás elől.

Hatos Pál művében nem hősöket kiált ki, vagy bűnösöket bélyegez meg. Recenziónk.

A Ruszin-Szendivel szembeni rendőrségi eljárás megszüntetése hatalmas pofon a normalitásnak.

Dánia, Norvégia és Svédország rendezi meg a 2026-os férfikézilabda Európa-bajnokságot.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.