Meglepetés! Két magyar indul az idei Giro d’Italián
Valter Attila mellett Dina Márton is csapattag lett, először lesz két magyar az olasz körversenyen.
Valter Attila mellett Dina Márton is csapattag lett, először lesz két magyar az olasz körversenyen.

A kerékpározó tavaly szerepelt először az olasz körversenyen, amelyen összetettben a 27. helyen zárt.

Révész Máriusz hangsúlyozta: folynak a tárgyalások arról, hogy mikor legyen a magyarországi rajt.

Minden idők legjobb magyar eredményét érte el háromhetes körverseny összetettjében Valter Attila.

A brit Tao Geoghegan Hart győzött a Giro d’Italián, Valter Attila a 27. helyen végzett.

Egy napig volt a rózsaszín trikó Wilco Keldermanon, az utolsó előtti szakaszon Jai Hindley elvette tőle.

Az Enobasorm nevű teljesítményfokozóval bukott le a Giro D'Italián először szereplő olasz bringás.
Jan Tratnik révén szlovén szakaszgyőzelmet hozott a Giro d'Italia kerékpáros körverseny 16. szakasza.

Az olasz Diego Ulissi (UAE Team Emiarates) pályafutása nyolcadik szakaszgyőzelmét aratta az olasz körversenyen.

Az ítéletidőben a magyar bringásnak a csapattársát kellett segítenie, Narváez első sikerét aratta.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Háromból két hallgató magyar hallgató a világ legjobbjai között jegyzett egyetemre jár.

Folytatódik a DPK országjárása.

A Tisza Párt gazdaságpolitikai hátországának újabb tagja lepleződött le.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Egyelőre nem világos, hogy a katonák meddig maradnak.

Mi, magyarok tíz éve nemet mondunk a tömeges illegális migrációra.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

Paul Lim ellen, csütörtök este lépett először színpadra a világbajnoki címének megvédése óta.

Szerbia leckét adott az önmagukra nyomokban emlékeztető románverőknek.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.