Defektes gumi vagy lefejelt korlát a győzelemért
Egan Bernal nyerte az olasz körversenyt, Valter Attila javított egy pozíciót az utolsó szakaszon.
Egan Bernal nyerte az olasz körversenyt, Valter Attila javított egy pozíciót az utolsó szakaszon.

Damiano Caruso szakaszt nyert, Egan Bernal előnye csökkent, de szinte biztos a végső győzelme.

A 19. szakaszon a tizenhatodik helyen ért be a célba, három és fél perccel maradt el a győztes Simon Yatestől.

Csütörtökön az olasz Alberto Bettiol győzött, a főmezőny több mint 23 perccel utána érkezett be.

Remco Evenepoel nagyot esett, Dan Martin szakaszt nyert, Egan Bernal veszített előnyéből.

A magyar kerékpáros szeretne a legjobb tizenöt között végezni az olasz körversenyen.
A négy kiemelt hegy közül csak kettőt kell megmászniuk az olasz kerékpáros körverseny résztvevőinek.

Az olasz kerékpáros-körverseny összetettjét csak a korai bukás befolyásolta vasárnap.

Négy kerékpáros, köztük az összetett dobogóra esélyes versenyző is feladta a Girót.

Dina Márton csapata ünnepelhetett a Giro d’Italia eddigi legnehezebb szakaszának végén.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Brüsszel a magyarok pénzét vinné Ukrajnába.

Putyinnak miért nincs egy Delta Force-egysége? Mert akkor Zelenszkijt már régen elfelejthettük volna, és senki sem hal meg háborúban.

Két üzletet zártak be az új drogfelszámolási szabályok alapján.

A Fővárosi Törvényszék megállapította: Magyar Péter nem mondott igazat fideszes politikusok vagyonáról, anyagi helyzetéről, szokásairól.

Manfred Weberék „gyorsan behívták a Tiszát, hogy biztosítsák befolyásukat Budapesten” – fogalmaz cikkében a Politico.

A helyi lakosság próbál túlélni.

Az újabb korrupciós botrány komoly belső hatalmi játszmákra utal a szakértő szerint.

Kudarcokkal tarkított két világverseny után Spanyolország alaposan megfiatalított csapattal vágott neki a kézilabda Eb-nek.

Egy érdekes mítosz, amely mégsem pusztán csak fantázia.

A katalán klub német edzője megtalálta a csapatban a helyét, így nem igazolt el, hanem 2028-ig meghosszabbította a szerződését.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.