Budapestet csodálhatja az egész világ
A Giro első szakaszának győztese, Mathieu van der Poel kis híján bizarr balesetet szenvedett.
A Giro első szakaszának győztese, Mathieu van der Poel kis híján bizarr balesetet szenvedett.

„Ez minden képzeletemet felülmúlta” – mondta a Groupama–FDJ magyar versenyzője a visegrádi befutó után.

A holland Mathieu van der Poel nyerte meg a Budapest–Visegrád-szakaszt, ő vehette fel a rózsaszín trikót.

Az olasz körverseny első szakaszán Budapestről Visegrádra tekernek a kerékpárosok.

Az új megállapodás alapján Fetter Erik 2024-ig az Eolo–Kometa versenyzője lesz.

Péntektől vasárnapig a Giro d'Italia klasszisai tekernek a magyarországi utakon.

Az EOLO–Kometa a lehetőségeihez képest megpróbálja kicsit jobbá tenni a világot.

A második szakasza egy 9,2 kilométeres egyéni időfutam lesz a Hősök tere és a Szentháromság tér között.

Pénteken már a Giro d’Italia első szakaszának rajtjára térnek vissza a kerekesek Budapest szívébe.

A szakaszsiker-halmozó Mark Cavendish lehet a Magyarországról induló Giro egyik sztárja.




A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.

Már meg is kezdődött a tűzifaszállítás.

Olyan kormányt kell választani, amely garantálja a legfontosabbat: az ország békéjét, üzente a miniszter.

A robbanást még egy kilométerrel arrébb is érezni lehetett.

Még a Cseh Katalin-féle Humanistákat is veszélyesnek tartják.

A miniszterelnök Karol Nawrocki kijelentéseire reagált.

Az orosz elnök sajtótitkára szerint „a kijevi rezsim” helyzete napról napra romlik.

Az Európai Unió vezetése továbbra is mindent megtesz azért, hogy Ukrajnát gyorsított ütemben vegyék fel a tagországok soraiba.

Jefté Betancor kétszer is betalált a Real kapujába, pedig úgy volt, hogy pályára sem lép, hétfőn a kezében volt a thaiföldi repülőjegye.

A Traffic Lights már hallgatható.

Több száz új munkahelyet hozhat létre az üzletek megnyitása.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.