Bár maga az olasz kerékpáros körverseny csak pénteken kezdődik el az első, Budapest és Visegrád közötti szakasszal, a magyar rajongók már szerda este, a Hősök terén találkozhattak a Giro d’Italia főszereplőivel.
Óriási tapsvihar fogadta a magyarokat a Hősök terén
Grande Partenza, azaz Nagy Rajt. Minden évben ezzel kezdődik a Giro d’Italia, viszont idén Budapest a házigazdája az eseménynek. Szerda este a csapatbemutatót rendezték a Hősök terén.

A hagyományos csapatbemutatóra is szép számmal érkeztek a szurkolók, a legnagyobb ovációt pedig természetesen a három magyar kerékpáros kapta.
A háromhetes körversenyek történetében először fordul elő, hogy három kerekes is képviseli Magyarországot.
Az egyaránt első Grand Tourjára készül Fetter Erik (EOLO–Kometa) és Peák Barnabás (Intermarché–Wanty) is élvezte a közönség ujjongását, sőt a huszonkét éves Fetter még nagyobb hangzavarra buzdította az összegyűlteket.
S nem sokkal két honfitársa után érkezett a rózsaszín színpadra Valter Attila (Groupama–FDJ), akitől a legjobb eredményt remélhetjük a magyarok közül. Valter 2020-as debütálásakor a huszonhetedik, tavaly a tizennegyedik helyen zárta az összetettet, s a 2021-es viadal során emlékezetes módon három napon át viselte a rózsaszín trikót is.
– Ez a lényeg – élvezte a hangulatot a pódiumon Valter. – Ez a Giro, a világ legnagyszerűbb versenye. Annyit mondok csak mindenkinek, hogy élvezzük, mert gyönyörű három szakasz vár ránk. Mindenkinek nagyon jó szurkolást kívánok!
Valter Attila mellett több nemzetközi szupersztár is köszöntötte néhány szóban a közönséget, a teljesség igénye nélkül a sprinterkirály Mark Cavendish, a kétszeres Giro-győztes Vincenzo Nibali, a több szakágban is kiváló Mathieu van der Poel és az ismét Grand Tour-búcsújára készülő Alejandro Valverde is.
A huszonkét csapat nyolc-nyolc kerékpárosa mellett bemutatták az idei Giro négy hivatalos trikóját is: az összetett éllovas rózsaszín, a legjobb hegyimenő kék, a pontverseny vezetője ciklámen, míg a legjobb huszonöt éven aluli versenyző fehér trikót viselhet majd az egyes szakaszokon, illetve a május 29-i, veronai zárószakaszt követő díjátadón.
A Giro d’Italia pénteken rajtol, az első három szakaszt Magyarországon rendezik.
További Sport híreink
Borítókép: Valter Attila (balra) csapatával a Városligeti-tó partján (Fotó: Twitter/Groupama-FDJ)
A téma legfrissebb hírei
Tovább az összes cikkhez
Németországban is téma lett a megtévesztő magyar zászló + videó
A klub-vb-n ma este 21 órakor játsszák az első elődöntőt, East Rutherfordban a Chelsea és a Fluminense csap össze.

Súlyos büntetést szabott ki a FIFA a PSG csapatára a Real Madrid elleni meccse előtt
A PSG két játékosa, Willian Pacho és Lucas Hernández számára már véget ért a klub-vb.

Federer zavarba hozta az orosz teniszezőnőt, aki bosszúállásra készülhet + videó
Mirra Andrejeva 18 évesen ott van a legjobb nyolc között Wimbledonban, legutóbb húsz éve volt ilyesmire példa.

Ez lehet a legnagyobb baj a 2026-os labdarúgó-világbajnokságon
Az amerikai szervezők szemrebbenés nélkül félbeszakítanak egy-egy meccset, ha a stadion közelében vihar tör ki.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en
Címoldalról ajánljuk