
- Magyar Nemzet
- gyermekek
gyermekek

„Csak egy pillanatra nem figyeltem”
Bölcsőhalál, félrenyelés, magasból esés és mérgezés – akinek van gyermeke, tudja, hogy nem könnyű mindig mögöttük állni és megóvni őket, elég egyetlen pillanat, hogy a bajból tragédia történjen.

A gyermek joga az első
Világnézeti, erkölcsi indíttatásból, illetve gyakorlati szempontok alapján meg kell határozni hogy mi a jó a gyermeknek – hangzott el Az igazság órájában, a Karc FM rádióban.
Az üzenet: megéri gyermeket vállalni
Egy ország akkor lehet igazán családbarát, ha a támogató intézkedéseken túl a tágabb nyilvánosság is az. Ehhez példaképekre van szükség.

Novák Katalin: Minden eddiginél többen nyaralhattak idén az Erzsébet-táborokban
Az ez évtől biztosított ingyenes vasúti utazás lehetőségét az ország több pontjáról érkező táborozók közül több mint 12 ezren vették igénybe – tette hozzá az államtitkár.

Nagy egészségi kockázatot jelent a gyerekekre a mozgásszegény életmód
A 11 és 15 éves kor közötti dán iskolások mindössze egynegyede végez legalább egy órányi aktív testmozgást naponta – derült ki egy friss jelentésből, amely szerint a mozgásszegény életmód nagy egészségi kockázatot jelent a korosztály tagjaira nézve.
Herczegh Anita: Minden gyermeknek felhőtlen nyári kikapcsolódásra van szüksége
Herczegh Anita, a köztársasági elnök felesége a gyergyószentmiklósi Szent Anna Otthon lakóihoz érkezett, akiket rendszeresen meglátogat nyaranta a zánkai Erzsébet-táborban.
Ma kezdődik a Galiba gyermekfesztivál Debrecenben
A debreceni Békás-tó Lurkó ligetében, a nagyerdei vidámparkban és a Nagyerdei Stadion rendezvényterén színes programokkal várják a családokat.
Elkészült az online táborminősítő rendszer
Elkészült az online táborminősítő rendszer, amely háromszáz kérdéses kérdőív kitöltése után, a válaszok alapján egytől öt sátorig minősíti a táborokat – közölte a Táborfigyelő portál ügyvezetője kedden az M1 aktuális csatorna és a Kossuth rádió Jó reggelt
Rétvári Bence: Támogatni kell az anyatejes táplálást
Az anyatej a legegészségesebb, a legmegfelelőbb táplálék egy újszülött számára, számos olyan bioaktív anyagot tartalmaz, amelyet más módon nem lehet pótolni.
Fontos híreink
Fenyegetés Orbán Viktor ellen, olajválság és közel-keleti eszkaláció

Fico Zelenszkijt bírálja, az ukránok Magyarország megszállásával fenyegetőznek

Ukrajnai kényszersorozás: futárt és játékvezetőt is elvittek az emberrablók + videók

Legolvasottabb
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
Belföldi híreink

Ukrajna támogatását sürgette egy tüntető a Tisza március 15-i rendezvényén + videó
A Telex szólaltatta meg az ukránbarát tiszást.

Újabb kopasz tiszás lendült akcióba, így néz ki Magyar Péter szeretetországa
Eltorzult arccal akart nekimenni a riporternek, aztán rájött, hogy veszik.

Orbán Viktor nyerte a hetet
Az elemző szerint az előnyt négy hét múlva a szavazófülkékben kell eredményre váltani.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf: Március 15-én mutatkozik meg leginkább a magyar összetartozás + videó
A honvédelmi miniszter örömét fejezte ki amiatt is, hogy sok fiatal vett részt a rendezvényen.
Külföldi híreink

Az amerikaiak szerint néhány héten belül véget érhet a háború
Az izraeli kormányfő frappáns választ adott a konteó-hívőknek.

Washington magyar közössége a Kossuth Házban ünnepelt
Takács Szabolcs Magyarország washingtoni nagykövete felolvasta Orbán Viktor miniszterelnök külhoni magyaroknak küldött levelét.

Semjén Zsolt: Nem engedjük, hogy idegenek mondják meg, mit gondoljunk és mivé legyünk!
A miniszterelnök-helyettes vasárnap este Gyergyószentmiklóson mondott beszédet a március 15-i ünnepségen.
Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!
- Iratkozzon fel hírlevelünkre
- Csatlakozzon hozzánk Facebookon és Twitteren
- Kövesse csatornáinkat Instagrammon, Videán, YouTube-on és RSS-en

Oscar 2026: Sean Penn megnyerte a harmadik aranyszobrocskáját, de a gálán nem jelent meg
Amy Madigan, a K-pop Démonvadászok és a Frankenstein is nyert.

Matteo Salvini gratulált Orbán Viktornak a Békemenethez
Az olasz miniszterelnök-helyettes X-oldalán üzent a magyar kormányfőnek.

Varga Barnabás nem csak az elvett gólja miatt bosszankodhat nagyon + videó
A görög labdarúgó-bajnokság 25. fordulójában az AEK Athén 2-2-re végzett az Atrómitosz otthonában.
A Magyar Nemzet közéleti napilap konzervatív, nemzeti alapról, a tényekre építve adja közre a legfontosabb társadalmi, politikai, gazdasági, kulturális és sport témájú információkat.
